Premier League: Ha más az edző, tízet rúgunk – Mourinho

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 10:05
null
José Mourinho meccs utáni kézfogásra indul Ole Gunnar Solskjaer felé (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Tottenham Hotspur menedzsere szerint ha támadóbb felfogású szakember irányítaná a csapatát, akkor akár tíz gólt is szerezhettek volna vasárnap, a Manchester United vendégeként 6–1-re megnyert bajnoki összecsapáson.

 

A portugál szakember ezzel a nyilatkozattal tulajdonképpen azokra a kritikákra reagált, amelyeket még az előző idényben kapott, amikor novemberben átvette a Spurs irányítását Mauricio Pochettinótól – emlékeztet az MTI. – Akkor a szakértők egy része, sőt a szurkolók is azt kifogásolták, hogy Mourinho túlságosan védekező felfogásban küldi pályára tanítványait.

„Képzeljék el, ha olyan edzőjük lenne, aki a támadásra helyezi a hangsúlyt… Most egy védekezésre koncentráló edzővel rúgtak hat gólt, tehát egy más felfogású trénerrel tíz, tizenegy vagy tizenkét gólt szereztek volna” – idézi az MTI az 57 éves szakembert, aki két évvel ezelőtt még a most kitömött MU menedzsere volt.

„Sokkal inkább hittünk a saját erősségeinkben és taktikai tervünkben, mint a United gyengeségeiben, mert azt gondolom, hogy azokból nem sok van” – értékelt a meccs után Mourinho, akinek csapata az első négy Premier League-mérkőzésen 12 gólt szerzett, ezzel egyelőre a legeredményesebb a ligában, holtversenyben az Evertonnal és a Leicester Cityvel.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
55 perce

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
5 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
17 órája

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59
Ezek is érdekelhetik