PL: 2026-ig hosszabbított kulcsemberével a Man. City

SZ. R.SZ. R.
2021.08.10. 11:53
null
John Stones újabb öt évre kötelezte el magát a Manchester Cityhez (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be a Manchester City, hogy 2026-ig meghosszabbította John Stones szerződését, amely 2023 nyarán járt volna le.

 

A futballista a Barnsleynél nevelkedett, majd 2013-ban – a transfermarkt.de adatai alapján – 3.5 millió euró ellenében az Everton játékosa lett. Itt aztán jó teljesítményével felkeltette a Manchester City figyelmét, amely 2016-ban 55.6 millió euróért szerződtette a középhátvédet. A manchesterieknél eltöltött öt éve alatt 168 alkalommal kapott lehetőséget, 10 gólt szerzett. A válogatottal a nyári Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt, amelyet az angolok tizenegyespárbajban veszítettek el Olaszország ellen.

„Nem lehetnék ennél boldogabb. Nagyon szeretem, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak. Nagyon sok jó játékosunk van, és tudom, hogy a jövőben is tudunk trófeákat nyerni. Emellett az edző személye és a vele való közös munka is egy álom – nyilatkozta a klub honlapjának az angol védő. – Az elmúlt négy év sikerei hihetetlenek. Azzal, hogy ennek a részese lehettem, valóra vált egy álmom, és szeretném ezt folytatni.”

John Stones a Manchester Cityvel háromszor nyert bajnokságot, négyszer angol Ligakupát, egyszer FA-kupát és kétszer hódította el a Community Shieldet. Az előző idényben 22 bajnokin kapott szerepet, amelyeken négy gólt szerzett, míg a csapattal bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, megnyerte a Premier League-t és az angol Ligakupát.

 


 

Legfrissebb hírek

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Hosszabbított portugál sztárjával a Chelsea, Xabi Alonso elégedett

Angol labdarúgás
2026.09.11. 16:05

Hosszabbít szupertehetséges csatárával a Barca – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 14:31

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57