MU: Itt a legkülönlegesebb játszani, ezért tértem vissza – CR

2021.09.11. 20:51
null
Cristiano Ronaldo 12 év és 124 nap után szerzett ismét gólt a „vörös ördögök” mezében (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United a visszatérő Cristiano Ronaldo duplájával, valamint Bruno Fernandes és Jesse Lingard találatával 4–1-re legyőzte a Newcastle-t a Premier League 4. fordulójában. A mérkőzés után az ötszörös aranylabdás támadó bevallotta a BBC Sportnak, nem számított arra, hogy a szurkolók végig az ő nevét fogják énekelni, s emiatt meglehetősen idegesen kezdett.

 

„Nem számítottam rá, hogy kétszer is betalálok. Egyre igen, de kettőre nem. Nagyra értékelem a szurkolók buzdítását, hihetetlen hangulatot teremtettek – vallotta be Cristiano Ronaldo, aki 12 év és 124 nap után szerzett ismét gólt a Manchester United színeiben. – Még ha nem is látszott, nagyon izgultam, nem számítottam arra, hogy a szurkolók a mérkőzés egésze alatt a nevemet skandálják majd.”

„Mindenki tudja, hogy Angliában játszani más, mint bárhol máshol a világon. Bevallom őszintén, ez a közeg a legkülönlegesebb. Amikor tizennyolc évesen idekerültem, nagyszerűen bántak velem, ezért is tértem vissza.”

A portugál világklasszison kívül a „vörös ördögök” menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer és a Newcastle trénere, Steve Bruce is megszólalt, és mindketten nagyon elismerően beszéltek Ronaldo teljesítményéről.

„Egy pillanatra sem volt kétséges, hogy Cristiano kezdőként lép pályára – mondta Solskjaer. – Mindenki tudja, hogy ezért szerződtettük. Nagyon boldogok vagyunk, hogy nálunk játszik.”

„Ebben nyilvánul meg az ösztönös gólvágó képessége. A védőink képtelenek voltak lekövetni a mozgását, ő pedig mindig készen áll arra, hogy gólt szerezzen. Ha létezik valódi szupersztár, akkor ő az, mindennel együtt, amit eddig elért. Ismét megbizonyosodhattunk a tudásáról, ő valami egészen más” – mondta Steve Bruce, aki 1987 és 1996 között a manchesteriek védője volt aktív pályafutása során.

Legfrissebb hírek

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
21 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56