MU: vasárnap estére megtérülhet Ronaldo átigazolási díja a mezeladásokból

B. D. K.B. D. K.
2021.09.05. 09:36
null
Kezd megtérülni a Ronaldo-transzfer (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United csütörtökön bejelentette, hogy Cristiano Ronaldo viselheti a 7-es számú mezt a csapatban. A Givemesport a Lovethesalesre hivatkozva azt írja, hogy a bejelentés utáni első 12 órában összesen 32.5 millió font értékben adtak el a 36 éves portugál játékos nevével és számával ellátott mezeket.

 

Mielőtt azonban azt gondolnánk, a „vörös ördögök” bevétele is ennyi volt az eladásokból, és már profitot termeltek a Cristiano Ronaldo-üzletből, meg kell jegyezni, hogy az MU csupán hét százalékot kap a (60 fontba kerülő) mezek értékesítéséből.

A 36 éves portugál támadó 12 millió fontért érkezett Manchesterbe, ahol a PriceOfFootball szerint évi 20 millió fontot tehet zsebre. Ez azt jelenti, hogy az angol rekordbajnoknak az első két évben 52 millió fontba „fáj” a Ronaldo-transzfer, így a klubnak további 12.4 millió mezt kellene eladnia ahhoz, hogy – csak ebből – profitot generáljon.


A Man. United tehát az első 12 órában nagyjából hárommillió fontot termelt ki magának 542 000 mez eladásából. A PriceOfFootball viszont úgy kalkulál, hogy vasárnap estére megtérülhet Ronaldo átigazolási díja (12.9 millió font).


Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
14 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

Szoboszlai nincs ott a legjobb nyolc játékos között a Premier League szavazásán

Angol labdarúgás
2026.05.14. 14:45
Ezek is érdekelhetik