Liverpool: a Real Madrid kegyvesztett játékosára csapnának le – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.09. 10:24
null
Jó vétel lenne Marco Asensio a Liverpoolnak? (Fotó: AFP)
A spanyol ABC szerint a Liverpool labdarúgócsapata a télen szerződtetné Marco Asensiót a Real Madridból.

 

A spanyol lap szerint a Liverpool lecsapna a Real Madrid kegyvesztett középpályásra. Asensio Carlo Ancelotti irányítása alatt egyelőre nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, mindössze két La Liga-mérkőzésen húzhatta magára a madridiak szerelését.

Az olasz tréner nem küldte pályára a Sheriff elleni BL-mérkőzésen, pedig nem sokkal azt megelőzően mesterhármast jegyzett a Mallorca nagy bánatára a spanyol élvonalban. Sokak szerint ez volt a legnagyobb jele annak, hogy Ancelotti egyáltalán nem bízik a támadó középpályásban.

A Liverpool állítólag érdeklődik a Real futballistája iránt, s akár már januárban szerződtetné. Jürgen Kloppra nem jellemző, hogy aktív lenne együttesével a téli átigazolási piacon, de a legutóbbi ilyen vétele, mondhatni, „nem sült el rosszul” – 2018-ban Virgil van Dijk érkezett a Southamptonból.

A még mindig csak 25 esztendős játékosnak egyébként 2023 nyaráig van szerződése a Real Madridnál, amely legutóbb még elutasította a Juventus ajánlatát.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Valencia: hogyan lesz ebből feltámadás?

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 16:52

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 11:07
Ezek is érdekelhetik