Anglia: a Fulham megcsinálta, amit több mint száz éve a Liverpool tudott

B. D. K.B. D. K.
2022.01.12. 10:22
null
<strong>Harry Wilson</strong> a Liverpool saját nevelésű játékosa volt, tavaly nyáron szerződtette őt a Fulham a „vörösöktől” (Fotó: Getty Images – archív)
Amint arról már korábban beszámoltunk, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 25. fordulójának keddi mérkőzésén a Fulham 7–0-s győzelmet aratott a Reading otthonában – ezzel a nyertes csapat beállított egy 126 éves Liverpool-rekordot.

 

Gera Zoltán korábbi együttese korán vezetést szerzett, de a második gólra egészen az első félidő hosszabbításáig kellett várni. A 60. perctől kezdve azonban nem volt megállás, a Fulhamvégül hetet vágott a Readingnek. A mérkőzés legjobbja egyébként a 24 éves Harry Wilson volt, aki két góllal és két gólpasszal vette ki a részét a kiütésből.

Az angol profiligákban legutóbb még az 1895–1896-os kiírásban történt olyan, hogy egy csapat kétszer is legalább hét góllal nyerjen idegenbeli bajnokin ugyanabban az idényben. Akkor a Liverpool hajtotta ezt végre, amely végül a másodosztály bajnoka lett, most az a Fulham, amely november 3-án szintén 7–0-ra nyert a Blackburn vendégeként.


A Fulham, amelynek célja, hogy visszajusson a Premier League-be, a Championshipben jelenleg a második, de vesztett pontok tekintetében megelőzi az éllovas Bournemoutht. A Blackburn a harmadik, és csupán két pontra van lemaradva a Fulhamtől, míg a Reading (amelytől hat pontot a szövetség korábban levont) a 21. helyen áll, de a bajnokságból még rengeteg forduló hátravan.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Ikszelt a Manchester United a Fulhammel a szerencsés gólok meccsén

Angol labdarúgás
2026.09.20. 19:26