MU: távozik Edinson Cavani, a szurkolóktól is elbúcsúzott

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 21:53
null
A „Matador” két idény után távozik a Manchester Unitedtől (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos oldalán közölte, hogy távozik a klubtól a lejáró szerződésű Edinson Cavani, aki háláját fejezte ki a szurkolóknak, amiért az MU-ban töltött két idénye alatt végig támogatták.

 

A „vörös ördögökhöz” 2020-ban a Paris Saint-Germaintől ingyen érkező Edinson Cavani 59 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett az MU színeiben.

Noha Ralf Rangnick már korábban bejelentette az uruguayi válogatott csatár távozását, de a szakítás most vált hivatalossá. A 35 éves csatár búcsúja eddig nem sikerült a legszebben, hiszen az utolsó Manchester United-mezben lejátszott meccsén, a Crystal Palace ellen 1–0-ra elvesztett bajnoki után beintett egy szurkolónak.

„Köszönetet szeretnék mondani a Manchester Unitednek és szurkolóinak – mondta az elmúlt évad nagy részében sérüléssel küszködő Cavani a klubmédiának adott interjújában.A drukkerek az érkezésem első pillanatától kezdve nagy tiszteletet tanúsítottak felém. Azt hiszem, nagyra értékelték az általam nyújtott kemény munkát.”

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a Serie A 17. helyén végző Salernitana elnöke, Daniele Iervolino örömmel tudná csapatában a játékost.

A „Matador” a Manchester United és a Paris Saint-Germain előtt 2007 és 2013 között három-három idényt töltött Palermóban és a Napoliban, az MU-tól pedig szerződése lejártával nyáron ingyen távozhat.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
12 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
18 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik