PL: Az Arsenal készen áll a szintlépésre – Arteta

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.08.05. 10:25
null
Arteta szerint csapata készen áll a szintlépésre (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal vezetőedzője szerint csapata „készen áll a szintlépésre”, és a nyáron igazolt Gabriel Jesus, valamint Olekszandr Zincsenko segítheti a fiatalabb futballisták fejlődését – írja az MTI.


„Meg vagyok győződve arról, hogy szintet tudunk lépni”
– jelentette ki a 40 éves szakvezető, aki hangsúlyozta, közvetlen riválisaik már eleve erősebb kerettel rendelkeztek, és még így is szerződtettek négy-öt, esetenként hét játékost.

„Ez soha nem lesz könnyebb, ezért nekünk arra kell figyelnünk, hogy mit szeretnénk és mit tudunk tenni, mert egyszerre mindenre nincs lehetőség” – mondta Arteta.

Az Arsenal az előző idényben az 5. helyen zárt a Premier League-ben, a nyáron pedig összesen 75 millió fontért megszerezte a Manchester Citytől a brazil Jesust és az ukrán Zincsenkót.

„Ezek a futballisták éveken át úgy készülhettek és játszhattak, hogy a legjobbak voltak körülöttük és segítették a fejlődésüket. Most eljött az ő idejük, nekik kell támogatni a mi fiataljainkat, és megmutatni nekik, hogy mit jelent a győztes mentalitás” – fogalmazott a spanyol tréner.

Az Arsenal pénteken (ma) este kezdi a Premier League 2022–2023-as idényét a Crystal Palace vendégeként.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
PÉNTEK
21.00:
Crystal Palace–Arsenal (Tv: Match4)

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
7 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37