PL: Jesus az FPL történetének legfelkapottabb játékosa lett a rajt előtt

B. D. K.B. D. K.
2022.08.04. 12:05
null
A nyolcmillió font a játékban szinte ajándéknak számít egy ilyen gólvágó esetében (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Arsenal a nyáron két Manchester City-játékossal is erősített: Gabriel Jesus és Olekszandr Zincsenko is a londoni klubhoz igazolt át. Előbbi 52.2 millió euróba került, de a felkészülési időszak alapján úgy tűnik, megérte ennyit kiadni a 25 éves brazil támadóért.

 

FFT: Fantasy Premier League, a játék, ami foglyul ejt

Noha az idény előtti meccsek eredményeit nem szabad túlértékelni, az kétségtelenül figyelemre méltó, hogy Gabriel Jesus öt találkozón hét gólt szerzett, ráadásul a legutóbbi mérkőzésen, a Sevilla elleni6–0-ntriplázott. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy nagyon felkapott lett a Premier League hivatalos játékában, a Fantasy Premier League-ben.

Jesus persze nem csupán a jó formája miatt örvend ekkora népszerűségnek, hanem az ára miatt is, ugyanis a játék kezdetén csupán 8 millió fontért lehet megszerezni. Összehasonlításképpen, Harry Kane és Erling Haaland 11.5 millióba, Cristiano Ronaldo 10.5 millióba kerül, s egyáltalán nem mindegy, hogyan gazdálkodunk a büdzsénkből.

A pénteki rajt előtt eddig a játékosok 72.5 százalékánál szerepel a brazil csatár, ami az elmúlt évekhez képest óriási rekord.


Az Arsenal az 1. fordulóban a Crystal Palace vendége lesz, majd a Leicester Cityt fogadja, aztán következik az AFC Bournemouth és a Fulham elleni találkozó, a Manchester United előtti rangadót megelőzően az Aston Villával játszanak Mikel Artetáék. Gabriel Jesus amennyiben át tudja vinni jó formáját az idény elejére, úgy sok gólt várhatunk tőle ezeken a mérkőzéseken.

Egy nappal korábbi adatok szerint (augusztus 2.) a legfelkapottabb kapus Édouard Mendyvolt, a legtöbbet kiválasztott védő Trent Alexander-Arnold, míg a legnépszerűbb középpályás Mohamed Szalah. Jesus 71.5 százaléka azóta már felugrott 72.5-re.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
PÉNTEKEN
21.00:
Crystal Palace–Arsenal (Tv: Match4)

SZOMBATON
13.30:
Fulham–Liverpool (Tv: Spíler1)
16.00: AFCBournemouth–Aston Villa
16.00: Leeds United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler2)
16.00: Newcastle United–Nottingham Forest (Tv: Match4)
16.00: Tottenham Hotspur–Southampton (Tv: Spíler1)
18.30: Everton–Chelsea (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
15.00: Leicester City–Brentford (Tv: Spíler1)
15.00: Manchester United–Brighton (Tv: Match4)
17.30: West Ham United–Manchester City (Tv: Spíler1)

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
5 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
16 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
20 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
21 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52