PL: „Mi is ugyanannyira izgatottak vagyunk, mint ő” – Klopp Szoboszlairól

CS. M.CS. M.
2023.07.02. 18:36
Mint ismert, Szoboszlai Dominik hivatalosan is a Liverpoolnál folytatja pályafutását. A klub honlapjának a csapat vezetőedzője, Jürgen Klopp adott interjút az átigazolás után.

Szoboszlai Dominik, immár Liverpool-mezzel (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik, immár Liverpool-mezzel (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik, immár Liverpool-mezzel (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik, immár Liverpool-mezzel (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik, immár Liverpool-mezzel (Fotó: Getty Images)

 

„Mindenekelőtt köszöntöm Dominikot a klubnál!Tudom, milyen izgatott, hogy itt lehet, de fontos megértenie, hogy mi is ugyanolyan izgatottak vagyunk emiatt. Ellenfélként már találkoztunk vele, amikor a Salzburggal kellett megvívnunk a Bajnokok Ligájában, és már akkor látszott, hogy sok lehetőség rejtőzik benne. Akkor, tinédzserként is fantasztikus dolgokat mutatott, majd Lipcsébe ment, s fantasztikusan teljesített a Bundesligában. Ráadásul a magyar válogatott kapitánya is ő lett időközben, elképesztően fiatalon” – kezdte Jürgen Klopp, aki a hosszú távú tervekről nem szeretett volna sokat elmondani.

„Nem fogok túl sok mindent elárulni arról, milyen szerepe lesz a csapatban, de az biztos, hogy rengeteg örömöt szerez majd a szurkolóknak, minket pedig jobb eredményekhez fog segíteni. Ami fontos, hogy nincs nyomás rajta, még mindig nagyon fiatal. Sokat fog még fejlődni, ezért tanácsos türelmesnek lennünk, és időt kell adjunk arra, hogy kibontakoztassa tehetségét.”

„Szoboszlai szerződtetése remek hír számunkra, nagyon hálás vagyok mindenkinek a klubnál, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez létrejöhessen. Ez olyan igazolás, ami egyszerre szól a jelennek és a jövőnek...”– zárta elismerő gondolatait a német sztáredző.


 

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25
Ezek is érdekelhetik