PL: Isak duplázott, a Newcastle öt gólt rúgva ütötte ki a Villát

L. M.L. M.
2023.08.12. 20:36
null
Harvey Barnes (balra) góllal és gólpasszal és Anthony Gordon (jobbra) egy assziszttal, Alexander Isak pedig két találattal járult hozzá a Newcastle győzelméhez (Fotó: Getty Images)
A Newcastle United 5–1-re legyőzte az Aston Villát az angol Premier League nyitó fordulójának szombat esti mérkőzésén.

 

Nem kellett sok idő (mindössze hat perc) Sandro Tonalinak, hogy megszerezze első gólját a Premier League-ben. A Newcastle United új igazolása Anthony Gordon bal oldali beadása nyomán akrobatikus mozdulattal lőtt Emiliano Martínez kapujába (1–0, VIDEÓ ITT), megszerezve a vezetést Eddie Howe csapatának.

Öt perccel később már 1–1 állt az eredményjelzőn, az Aston Villa új igazolása, Moussa Diaby is gólt szerzett – Tonalihoz hasonlóan neki is ez volt az első a PL-ben (VIDEÓ ITT).

Ismét öt perc telt el, amikor visszavette a vezetést a hazai csapat. Egy szabadrúgás után Tonali ívelte fel a labdát, amelybe Sven Botman kapott bele és tette középre. Alexander Isak remekül érkezett, és újra előnyhöz juttatta csapatát (2–1, VIDEÓ ITT). A találatot egy ideig a videobíró is vizsgálta, de Andrew Madley játékvezető szabályosnak ítélte.

Isak a második félidőben is lecsapott, a svéd Ezri Konsától vette el a labdát a Villa tizenhatosán belül, majd elegáns mozdulattal átemelte az argentin kapust (3–1, VIDEÓ ITT). Azt, akinek lehet, hogy a pályán sem kellett volna lennie, miután az első félidő hosszabbításában a kapuját elhagyva lerántotta Miguel Almirónt.

A hórihorgas svéd ugyan a 68. percben elhagyta a pályát, a helyére érkező Callum Wilson azonban ott folytatta, ahol Isak abbahagyta – Harvey Barnes passza után a negyedik hazai gólt rúgta a kapuba (4–1, VIDEÓ ITT).

Barnes a gólpassza után góllal tette fel a koronát newcastle-i PL-debütálására, Jacob Murphy kiugratása után elgurította a hosszúba a labdát Martínez mellett (5–1, VIDEÓ ITT). A Newcastle kiütéssel nyitott, és készülhet a jövő heti manchesteri látogatásra, ahol a bajnoki címvédő City ellen játszik, míg Unay Emeryék az Everton ellen javíthatnak.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Newcastle United–Aston Villa 5–1 (Tonali 6., Isak 16., 58., C. Wilson 77., Barnes 90+1., ill. M. Diaby 11.)

VASÁRNAP
15.00:Brentford–Tottenham Hotspur (Tv:Spíler1)
17.30:Chelsea–Liverpool (Tv:Spíler1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Burnley–Manchester City 0–3 (Haaland 4., 36., Rodri 76.)
Kiállítva: Zaruri (90+4., Burnley)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
AFC Bournemouth–West Ham United 1–1(Solanke 82., ill. Bowen 51.)
Brighton & Hove Albion–Luton Town 4–1(March 36., Joao Pedro 71. – 11-esből, Adingra 85., E. Ferguson 90+5., ill. C. Morris 81. – 11-esből)
Everton–Fulham 0–1(De Cordova-Reid 73.)
Sheffield United–Crystal Palace 0–1(Édouard 49.)

Arsenal–Nottingham Forest 2–1
(Nketiah 26., Saka 32., ill. Awoniyi 82.)

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
16 órája

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2026.08.11. 20:35

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2026.08.11. 11:45