FA-kupa: De Bruyne visszatért, hengerelt a City; a többi PL-csapat csak ikszelt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 17:10
null
Fodenék erődemonstrációt tartottak a Huddersfield ellen (Fotó: Getty Images)
Kiütéses győzelemmel kvalifikálta magát a labdarúgó FA-kupa legjobb 32 csapata közé a címvédő Manchester City, miután hazai pályán 5–0-ra kiütötte a másodosztályú Huddersfield Town gárdáját. A délutáni meccseken érdekelt másik három élvonalbeli csapatot újrajátszásra kényszerítette alsóbb osztálybeli ellenfele.

Nem okoztak sok gondot Pep Guardiola gárdájának a „terrierek”: az előző idényben triplázó együttes látványos gólok sorát szerezte, s a duplázó Phil Foden mellett Julián Álvarez és Jérémy Doku is eredményes volt – melléjük még az öngólt vétő bekk, Ben Jackson nevét jegyezhettük fel.

A mérkőzés legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a katalán szakember pályára küldte Kevin De Bruynét – a belga karmester először lépett pályára augusztusi sérülése óta, s 17 perc játék után előkészítette csapata ötödik gólját.

A délutáni idősávban érdekelt másik három élvonalbeli együttes nem tudta követni a manchesteriek példáját, s így készülhet az idegenbeli újrajátszára. A Luton Town Bodgán Ádám egykori klubjával, a jelenleg a harmadik vonalban vitézkedő Boltonnal játszott gól nélküli döntetlent, míg a Nottingham Forest kétgólos hátrányból egyenlített a szintén harmadosztályú Blackpool ellen.

Végül, de nem utolsósorban az Ekl-győztes West Ham hiába szerezte meg a 4. percben a vezetést Jarrod Bowen góljával, a korábban Nagy Ádámot is foglalkoztató Bristol City a második félidőben egyenlített (Tommy Conway volt eredményes), és készülhet a„kalapácsosok” elleni hazai ütközetre.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT (AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI)
Luton Town–Bolton Wanderers (III.) 0–0
Manchester City–Huddersfield Town (II.) 5–0
(Foden 33., 65., Álvarez 37., Jackson 58. – öngól, Doku 74.)
Nottingham Forest–Blackpool (III.) 2–2
(Domínguez 39., Gibbs-White 56., ill. Lawrence-Gabriel 25., Morgan 27.)
West Ham United–Bristol City (II.) 1–1 (Bowen 4., ill. Conway 61.)

További meccsek
Shrewsbury Town (III.)–Wrexham (IV.) 0–1
West Bromwich Albion (II.)–Aldershot Town (V.) 4–1
Peterborough United (III.)–Leeds United (II.) 0–3

KÉSŐBB
17.30: Arsenal–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Meggyőző és önbizalom-növelő nottinghami győzelemről ír az angol sajtó a Ferencváros elleni meccs után – lapszemle

Európa-liga
2026.01.30. 07:51

Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban

Európa-liga
2026.01.29. 22:57

Az öngólt vétő Ötvös Bence után Igor Jesus is betalált a Ferencváros kapujába – videó

Európa-liga
2026.01.29. 21:48

Robin Hood bátorságára is szüksége lesz a Ferencvárosnak a Forest ellen

Európa-liga
2026.01.29. 07:22

Robbie Keane a Nottingham elleni meccsről: „Olykor rizikót is kell vállalnom”

Európa-liga
2026.01.28. 21:29
Ezek is érdekelhetik