Callum Styles a Sunderlandben folytatja pályafutását – hivatalos

K. B.K. B.
2024.02.01. 23:40
null
Callum Styles a Sunderlandben folytatja karrierját (Fotó: Sunderland)
Címkék
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Sunderland a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönben szerződtette a magyar válogatott és a harmadosztályú Barnsley középpályását, Callum Stylest.

Sajtóhírekre hivatkozva már múlt csütörtökön kiadtuk, hogy Callum Styles a másodosztályú Sunderlandhez szerződik. A pletyka az angol átigazolási piac zárása előtt kevesebb mint egy órával valósággá vált: a Sunderland ekkor hivatalosan bejelentette, az idény végéig kölcsönveszi a Barnsleytól a 18-szoros magyar válogatott Stylest. 

A most 23 éves középpályás 2018 nyarán érkezett először a Barnsleyhoz, amely kétszer kölcsönadta (előbb volt klubjának, a Burynek, majd tavaly szeptemberben a Milwallnak), de így is 145 tétmeccsen szerepelt a klub színeiben és 13 gólt szerzett.

A Sunderland honlapja megemlíti, hogy Styles januárban kisebb műtéten esett át, hogy eltávolítsák a vakbelét, ám hamarosan újra bevethető lesz. 

 

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
17 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
30 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
37 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
1 órája

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája