PL: az Arsenal szerződést hosszabbított az Európa-bajnok középpályással – hivatalos

D. Á.D. Á.
2024.05.09. 16:59
Jorginho marad az Arsenalban (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal szerződést hosszabbított 32 éves Európa-bajnok középpályásával, Jorginhóval.

A rutinos olasz válogatott középpályás 2023 januárjában érkezett a Chelsea-től az Arsenalhoz, ahol összesen 51 tétmérkőzésen lépett eddig pályára, egy gólt szerzett és három gólpasszt osztott ki.

Az „ágyúsok” a hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy Jorginho új, rövid távú szerződést kötött a klubbal. A 32 éves futballista korábbi kontraktusa június végéig élt, de az észak-londoni egyesület nem szerette volna, hogy szabadon igazolhatóvá váljon. Azt nem közölték, meddig szól Jorginho új megállapodása – külföldi sajtóhírek szerint 2025-ig írt alá. 

„Nagyon örülünk, hogy Jorginho szerződést hosszabbított velünk. Rendkívül fontos tagja a csapatunknak, igazi vezéregyéniség. Igazán kivételes játékos, aki a körülötte lévőket csak jobbá teszi” – mondta róla a szakvezető, Mikel Arteta. 

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
12 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
12 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
15 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
17 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45