„Még van tennivalónk” – Arne Slot nem készül a bajnokavatásra

T. Z.T. Z.
2025.04.25. 12:03
null
Arne Slot vasárnap bajnok lehet a Liverpoollal (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal hétközi pontvesztése miatt Szoboszlai Dominik csapatának, a Liverpoolnak egyetlen pontra van szüksége ahhoz, hogy megnyerje az angol élvonalbeli-labdarúgó bajnokság 2024–2025-ös kiírását. Vasárnap a Tottenham Hotspur ellen hazai pályán ünnepelhetnek a liverpooliak, a csapat holland menedzsere, Arne Slot azonban még nem tekintett ennyire előre a meccset megelőző pénteki sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, az Arsenal szerdán csak 2–2-es döntetlent játszott a Crystal Palace-szal a Premier League-ben, így az első helyezett Liverpool egy pontra került a bajnoki címtől. Arne Slot a vasárnapi, Tottenham Hotspur elleni meccset megelőző sajtótájékoztatóján elsőként arról beszélt, hogy meglepte-e a rivális hétközi pontvesztése: „A meccs előtt meglepődtem volna, ha azt mondják, hogy döntetlen lesz. A meccs közben viszont már nem, mert a Crystal Palace ismét megmutatta, miről is szól ez a bajnokság. Nagyon jó teljesítményt mutattak be csapatként, és volt néhány remek egyéni teljesítményük is.”

Mint mondta, jelenleg minden erejével arra összpontosít, hogy hétvégén legyőzzék a Tottenhamet – még akkor is, ha a bajnoki címhez a döntetlen is elég –, nem pedig a bajnoki cím ünneplésére. „Ez nagy felelősség. Tisztában vagyunk vele, hogy a klub legutóbb a koronavírus-időszakban nyerte meg a bajnokságot, szóval mindenki nagyon várja a vasárnapot. De tudjuk azt is, hogy még mindig van tennivalónk, szükségünk van legalább egy pontra. Ez az, amit tudunk, és remélhetőleg a szurkolóink is így vannak vele, amikor a stadionba jönnek, hogy a lehető legjobban kell majd szurkolniuk. Úgy, ahogyan tették az egész idényben. Szép meccs vár ránk, de egyben felelősséggel is tartozunk a vasárnapért.”

„Csak a Tottenham elleni meccsre koncentrálunk – folytatta a sajtószobában Slot. – Megpróbáljuk ugyanúgy felkészíteni a csapatot, mint tettük az egész idényben, és remélhetőleg a játékosok is ugyanazt az energiát tudják adni, amit ez idáig végig. És ugyanezt várjuk el a szurkolóinktól is.”

Elmondta azt is, hogy a Tottenham bár a Premier League-ben már nem küzd semmiért, az Európa-ligában még versenyben van és az elődöntőre készül: „A Spurs valami különlegesért játszik. Már nem a bajnokságért, hanem az Európa-ligáért, és a lehető legjobb módon akarnak majd felkészülni rá. Már háromszor találkoztunk velük, pontosan tudom, milyen nehéz legyőzni őket” – fogalmazott.

A holland szakember megkapta azt a kérdést is, hogy számított-e arra, hogy már az első évében bajnoki címet ünnepelhet a klubbal: „Nem ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott” – mondta, hozzátéve, hogy a Liverpoolnál a legtöbb menedzser hosszú ideig dolgozhat, és ezt jó dolognak tartja. Azonban amikor először belépett az ajtón, nem a bajnoki cím volt az első dolog, ami megfordult a fejében.

Arra a felvetésre, hogy a Premier League színvonala ebben az idényben némileg visszaesett, Slot azt válaszolta: „Mindenkinek megvan a véleménye. A világ azon részén, ahol mi élünk, mindenkinek meg lehet a véleménye, mindenki megoszthatja azt, és ez egy nagyon pozitív dolog. Én csak egy éve vagyok itt, és azt hiszem, még sosem volt ennyire izgalmas az első négy-öt közé kerülésért vívott harc. Az elmúlt években teljesen egyértelmű volt, hogy melyik csapatok szerzik meg az első három vagy négy helyet. Szerintem ez egy nagyon izgalmas bajnokság, a tapasztalataim szerint soha nincs könnyű meccs.”

A sajtótájékoztató végén a tréner kitért a sérüléssel bajlódó Joe Gomez állapotára is. Úgy fogalmazott, ha rendben halad a felépülése, talán az utolsó egy-két fordulóra bevethető lesz, de még nem edz a csapattal.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ
SZOMBAT
13.30: Chelsea–Everton (Tv: Spíler1)
16.00: Brighton & Hove Albion–West Ham United (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Ipswich Town (Tv: Arena4)
16.00: Southampton–Fulham
16.00: Wolverhampton Wanderers–Leicester City (Tv: Spíler2)
VASÁRNAP
15.00: AFC Bournemouth–Manchester United (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐ
20.30: Nottingham Forest–Brentford

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Liverpool33247275–31+44 79 
  2. Arsenal341813363–29+34 67 
  3. Nottingham Forest33186953–39+14 60 
  4. Newcastle331851062–44+18 59 
  5. Manchester City33177964–42+22 58 
  6. Chelsea33169858–40+18 57 
  7. Aston Villa33169853–47  +6 57 
  8. Bournemouth3313101052–40+12 49 
  9. Fulham331391148–45  +3 48 
10. Brighton & Hove Albion331212953–53    0 48 
11. Brentford331371356–50  +6 46 
12. Crystal Palace3411121143–47  –4 45 
13. Everton338141134–40  –6 38 
14. Manchester United331081538–46  –8 38 
15. Wolverhampton331151748–61–13 38 
16. Tottenham331141861–51+10 37 
17. West Ham33991537–55–18 36 
18. Ipswich Town33492033–71–38 21 
19. Leicester City33462327–73–46 18 
20. Southampton33252624–78–54 11 

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
21 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
21 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2026.08.11. 20:35

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49