Here we go! – Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2025.06.20. 09:29
null
Kerkez Milos érkezését most már szinte biztos, hogy akármikor bejelentheti a Liverpool (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports német kiadásának átigazolási ügyekben jártas újságírója, Florian Plettenberg pénteken arról számolt be hivatalos közösségi oldalán, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool és Bournemouth minden részletet tisztázott Kerkez Milos átigazolásának ügyében, és már az orvosi vizsgálat előkészületei zajlanak. Írt arról is, hogy a „vörösök” másik kiszemeltje, Florian Wirtz az orvosi vizsgálatok első részén már sikerrel átesett.

FRISSÍTÉS:

Fabrizio Romano értesülései szerint Florian Wirtz sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton a Liverpoolnál, és ezekben a percekben írja alá a szerződését Szoboszlai Dominik csapatához.

A transzferguru szerint ezt követően a hivatalos bejelentés is megtörténik.

Ugyancsak Fabrizio Romano számolt be arról, hogy a Liverpool és a Bournemouth mindenben megegyezett egymással Kerkez Milos átigazolásáról. A magyar válogatott játékos 40 millió fontért cserébe vált klubot a transzferguru szerint.

KORÁBBAN ÍRTUK:

„Kerkez Liverpoolhoz történő igazolását lezártnak tekinthetjük” – írta péntek reggel hivatalos X-oldalán Florian Plettenberg. Az átigazolásokban jártas szakíró bejegyzésében hozzátette: a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool és a Bournemouth mindenben megállapodott egymással, miután tisztázták az utolsó részleteket is. Plettenberg bejegyzésében hosszú távú szerződésről írt, és megemlítette azt is, hogy már folyamatban vannak az előkészületek az orvosi vizsgálatra, amelyre a jövő héten kerülhet sor, ha minden a tervek szerint alakul.

A német újságíró ugyancsak péntek reggel foglalkozott Florian Wirtz átigazolásának ügyével. Mint X-bejegyzésében írta, a Bayer Leverkusen klasszisa már teljesítette az orvosi vizsgálatok első részét a Liverpoolnál, a második részén pedig holnap (szombaton) eshet át. Ezt követően írja majd alá 2030-ig szóló szerződését a „vörösökhöz”.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11