A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.11. 21:51
null
Fotó: liverpoolfc.com
A Premier League-ben címvédő Liverpool péntek este bejelentette, hogy visszavonultatja a tragikusan, balesetben elhunyt labdarúgó, Diogo Jota mezszámát – a klubnál soha többé nem viselheti senki a 20-as számot.

„A feleségével, Rutéval és a családjával folytatott egyeztetést követően klubunk bejelenti, hogy minden csapatunknál – beleértve a női együttest és az akadémiát is – visszavonultatjuk a 20-as mezszámot Diogo Jota tiszteletére és emlékére” – közölte honlapján a Liverpool FC. Érdekesség, hogy a klub helyi idő szerint 20.20-kor tette közzé a hírt a 2020-ban szerződtetett játékosával kapcsolatban, akivel a „vörösök” a 20. bajnoki címüket szerezték.

„Klubunk tisztában van vele, hogyan éreznek szurkolóink, és pontosan így érzünk mi is – kezdte Michael Edwards szakmai igazgató. – Rendkívül fontos volt számunkra, hogy bevonjuk Diogo feleségét, Rutét és családját a döntésbe, és hogy elsőként értesüljenek a szándékunkról. Azt hiszem, a Liverpool történetében ez az első alkalom, hogy ilyen megtiszteltetésben részesül valaki, ezért elmondhatjuk, hogy ez egyedülálló tisztelgés egy egyedülállóan csodálatos ember előtt. Diogo örökre a 20-as számú játékosunk marad.”

Mint ismert, Diogo Jota és öccse, André Silva július 3-án közlekedési balesetben életét vesztette a spanyolországi Zamora tartományban. A hírek szerint a Lamborghini – amellyel a testvérpár utazott – előzés közben defektet kapott, emiatt az autó lesodródott az útról, majd ezt követően kigyulladt, a két futballista pedig a helyszínen elhunyt.

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
6 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
12 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50