Arne Slot Szoboszlairól: Hosszú távon középen lesz a helye

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
Vágólapra másolva!
2025.12.05. 10:48
null
(Fotó: Gyenge Balázs)
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a Leeds United elleni szombati bajnoki előtt.

A Liverpool a Leeds ellen folytatja bajnoki szereplését, és Arne Slot vezetőedző megtartotta a sajtótájékoztatóját. A holland szakember a Nemzeti Sport és a Spíler TV kérdésére is válaszolt Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban.

– Korábban úgy fogalmazott, hogy bár Szoboszlai Dominikot több poszton is be tudja vetni, inkább középpályás, mintsem szélső vagy védő. Hogyan látja a szerepét a Leeds ellen és hosszú távon?

– Hosszú távon mindenképpen középen játszik majd, talán középtávon és akár már holnap is, de több poszton is sérülések nehezítették a helyzetünket. Előfordult, hogy védőként kellett bevetnem, több pozícióban is számítottam rá, és rendre jól teljesített. Az utóbbi két meccsen fontos szerepet játszott, a jobb szélen segítette ki a csapatot, és csak egy megpattanó lövés választott el minket, hogy ezeken a találkozókon egyáltalán ne kapjunk gólt. Ha megnézzük a Sunderland elleni pozícióját félidőnként, a hőtérkép szinte ugyanazt mutatja mindkét játékrészben, mégis két különböző poszton játszott: középpályásként és szélsőként. Tehát több helyen is be tudom vetni Dominikot. Hosszú távon középen lesz a helye, ha nem jönnek közbe sérülések.

Ami az említett sérüléseket illeti: Slot arról is beszélt, hogy reményei szerint a Leeds ellen már számíthat az előző négy meccset kihagyó Conor Bradleyre. Az északír válogatott játékos felépült, edzett a héten, azaz a jobbhátvéd posztján talán már nem lesz szükség helyettesítésre.

Nincs nagyobb baj Joe Gomezzel sem: ő még a West Ham elleni bajnokin kapott rúgást, és ha a Sunderland elleni hétközi mérkőzést nem is bírta végig, a csütörtöki pihenőnapot követően a pénteki edzésre már várják.

Természetesen arról is kérdezték a holland trénert, tervezi-e újra a kezdőcsapatban játszatni a Sunderland ellen csak csereként bevetett Mohamed Szalahot:

„Nagyon sok jó futballistánk van, és mindannyiuk neve a fejemben van, amikor a kezdő tizenegyen gondolkodom. Mo különleges futballistánk, így mindig számolok vele vagy kezdőként, vagy csereként” – hangzott a sejtelmes felelet.

S mi a helyzet Florian Wirtz önbizalmával? Egyelőre hiányoznak a lélekerősítő gólok…

„Ha egy futballista csak a góljaiból tudna önbizalmat meríteni, akkor rossz úton járna – vette védelmébe német játékosát Slot. – Ha látták, milyen sokszor kérte és kapta meg a labdát az előző két mérkőzésen, akkor pontosan tudják, hogy rendben van az önbizalma. Örülök, hogy a felépülése óta ilyen sokat tudott játszani. Egyáltalán nem lepett meg, hogy a Sunderland elleni gólunkban főszerepet játszott, hiszen ő volt az egyik legkitartóbban próbálkozó és legkreatívabb játékosunk azon a meccsen.”

Slot egyetért azokkal a bírálókkal, akik keveslik Alexander Isak labdaérintéseinek számát, csakhogy…

„…ebben a ligában a csatárok nem sokszor jutnak labdához, szép feladatuk, hogy abból a kevés lehetőségből gólokat szerezzenek. Ha viszont Haalanddal hasonlítjuk össze Alexet, akkor szembetűnő a különbség, mert bár a pontos statisztikát nem ismerem, Haaland egészen biztosan többször jut labdához a legfontosabb pillanatokban. Ebben javulnunk kell, ez teljesen nyilvánvaló mindannyiunk, így Alex számára is.”

Ami pedig a Leeds-meccset illeti:

„Arra számítunk a részükről, amit a Manchester City elleni második félidőben nyújtottak. Egyenlítettek kétgólos hátrányból, és bár Foden csodálatos pillanatai miatt kikaptak, igazán jó meccsük volt. Agresszívak voltak, sok hosszú labdával próbálkoztak, a kapusuk is aktívan részt vett az indításokban. Szóval tudjuk, mire kell készülnünk, de persze ebben nincs sok újdonság, mivel szinte minden eddigi ellenfelünk így futballozott.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Szombat, 18.30: Leeds United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Arsenal14103127–7+2033
  2. Manchester City1491432–16+1628
  3. Aston Villa1483320–14+627
  4. Chelsea1473425–15+1024
  5. Crystal Palace1465318–11+723
  6. Sunderland1465318–14+423
  7. Brighton & Hove Albion1464424–20+422
  8. Manchester United1464422–21+122
  9. Liverpool1471621–21022
10. Everton1463515–17–221
11. Tottenham1454523–18+519
12. Newcastle1454519–18+119
13. Brentford1461721–22–119
14. Bournemouth1454521–24–319
15. Fulham1452719–22–317
16. Nottingham Forest1443714–22–815
17. Leeds United1442816–26–1014
18. West Ham1433816–28–1212
19. Burnley14311015–28–1310
20. Wolverhampton142127–29–222

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
3 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
23 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Konaté visszatér, de a védelemben így is lesznek hiányzói a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2026.01.30. 11:09

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott a Qarabag ellen a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 22:52
Ezek is érdekelhetik