A jobb és a bal kéz esete – Vincze Szabolcs jegyzete

Amikor szembejött velem a hír, hogy a Manchester United menesztette Ruben Amorim edzőt, először az jutott eszembe: miért most?

A döntés azért tűnik – ezúttal is – kissé kapkodónak, mert eddig legalább három-négy alkalommal megtehette volna ezt a klub vezetősége, egy szavunk sem lehetett volna, erre akkor rúgja ki, amikor a bukdácsolása ellenére a gárda közel áll a tabellán a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyekhez, és a portugál edzőnek nincs mozgástere a sok hiányzó miatt.

Ezt az idényt már nyugodtan megadhatták volna neki, hiszen nála sokkal ismertebb és tapasztaltabb edzőknek is nagy falatnak bizonyult a MU kispadja, sőt, Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta valójában mindenki megbukott, vagy azért, mert nem kapott elég időt, vagy azért, mert túl sok időt kapott.

Ugyanakkor nem akarom mentegetni Amorimot, nem gondolom, hogy a játékrendszere és módszerei (sőt, az egyénisége) passzolt volna ehhez a klubhoz, és ahhoz képest, hogy kinevezésekor mennyire potens figurának gondoltam, csalódnom kellett, amikor érthetetlen és rugalmatlan módon teljesen beleragadt a saját elméleteibe, mondjuk, a háromvédős rendszerbe, amin csak külső nyomásra volt hajlandó változtatni – bármennyire is állította a sajtónak ő maga az ellenkezőjét.

Továbbra sem látom azokat a meghatározó játékosokat, sőt, világsztárokat a keretben, akiknek játszaniuk kellene egy United-szintű csapatban, akikkel megcélozható lenne a Premier League és a Bajnokok Ligája élbolya, és viselkedési problémák ide vagy oda, én igenis hibának tartom a klub akadémiájáról kikerült Marcus Rashford, Scott McTominay, Alejandro Garnacho elengedését, nem is beszélve a nemrég még piedesztálra emelt Kobbie Mainoo mellőzéséről. Szerintem egy klub és főleg a szurkolók számára mindig különleges érték a saját nevelésű játékos, és ha egy edző nem tud kordában tartani húszéves srácokat, nem biztos, hogy csak a fiúk hibája, még akkor sem, ha pénzéhes menedzserek, és/vagy némi hírnévre vágyó családtagok fűtik őket a háttérből.

Biztos én várok el túl sokat, de Fergusonnál még az Old Trafford fűszálai is vigyázzban álltak, ha a mester felemelte a hangját. Nem tudom, talán most ért be a Glazerek által 2005-ben a tengerentúlról hozott szemléletmód, amit sokáig elfedett és kompenzált egy olyan erős egyéniség jelenléte, mint Sir Alexé, de amióta ő nincs, mintha identitásválságba is került volna a United, amiből nem tud kikecmeregni.

Nem az a baj, hogy lassan a szurkolók sem tudják, mit lehetne tenni, de szemmel láthatóan a klub vezetősége sem, amelynek pedig feladata lenne, és amely ehelyett folyamatosan kapkod. A jobb kéz továbbra sem tudja, mit csinál a bal.

A NEMZETI SPORT MUNKATÁRSAINAK TOVÁBBI VÉLEMÉNYCIKKEIT ITT OLVASHATJA!