Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Antoine Semenyo kedden este megszerezte a vezetést a Manchester Citynek, majd egy szöglet után ismét betalált, ám a második gólt Chris Kavanagh játékvezető hosszú VAR-vizsgálatot követően nem adta meg. Az ítélet egy „szubjektív leshelyzet” volt: Erling Haaland ugyan centikkel – de talán inkább milliméterekkel – a védők előtt állt, de a vita tárgya az volt, hogy akadályozta-e a játékot, amikor Malick Thiaw-val „birkózott” a gólvonal közelében. A VAR végül úgy ítélte meg, hogy Haaland befolyásolta a játékot, Kavanagh pedig ötperces várakozás után helybenhagyta a döntést.

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását
A manchesteriek vezetőedzője, Pep Guardiola a mérkőzés után nemcsak az esetről beszélt, hanem korábbi, szerinte a Cityt hátrányosan érintő VAR-döntéseket is felemlegetett. „Négy játékvezető és a VAR sem tudott dönteni, ezért kellett kihívni a bírót – mondta a katalán szakember. Nem értem, hogy a bajnoki meccsen miért nem szólt a VAR, amikor Fabian Schär szabálytalankodott Phil Fodennel szemben, vagy amikor Doku és Thiaw eseténél elmaradt a tizenegyes.”
Guardiola hozzátette: „Millimétereken múlt. Nem értem, de szinte biztos vagyok benne, hogy holnap felhív egy illetékes, és elmagyarázza, miért nem avatkozott közbe a VAR 0–0-nál a bajnoki meccsen. Nézzék vissza a sajtótájékoztatómat: akkor nem mondtam semmit. Most viszont beavatkoztak, miközben két teljesen egyértelmű tizenegyesnél nem.”
A City vezetőedzője hangsúlyozta, hogy csapatát ezek a helyzetek inkább megerősítik. „Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer, és ettől csak erősebbek leszünk. Mindig azt mondom a játékosoknak: a reakciónk számít.”
Amikor arról faggatták, szerinte mi állhat a háttérben, Guardiola így válaszolt: „Kérdezzék meg őket. Ki a játékvezetők főnöke? Howard Webb. Elődöntőről beszélünk, rengeteg a tét.”
Felidézte a tavalyi FA-kupa-döntőt is, amikor a Crystal Palace kapusa, Dean Henderson a tizenhatosán kívül ért kézzel a labdához Haaland előtt, mégsem állították ki. „Mondtam bármit akkor? A nagy kluboknak túl kell élniük ezeket a helyzeteket. Ez a futball része, nekünk jobbnak kell lennünk.”
Guardiola végül kiemelte: nem az eredményen van a hangsúly. „A Newcastle is szerezhetett volna gólt. A probléma az, hogy kilenc percig tart egy gólt elvenni, miközben 0–0-nál két egészen elképesztő tizenegyesgyanús esetnél még csak meg sem szólalt a VAR.”
ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Newcastle United–Manchester City 0–2 (Semenyo 53., Cherki 90+8.)








