Magyar alapokra épülhet az új Liverpool?

A tavaszi hajrába fordul lassan az idény, és a Liverpool annak ellenére sok mindenért küzdhet, hogy a bajnoki címvédés jószerével elúszott. A Bajnokok Ligája-kvalifikáció továbbra is az egyik fő cél, miközben az idei budapesti döntő megnyerése jelentheti az egyik legfőbb lehetőséget arra, hogy ne keserű szájízzel zárják az évadot a „vörösök”, és persze még az FA-kupában is folytatnák a menetelést.
A lehetőségek mellett a szurkolók figyelme egy ideje már a következő idényre irányul, pontosabban a nyári átigazolási időszakra, miután a klub az elmúlt időszakban ezen a fronton finoman szólva is rendhagyó módon viselkedett. Jürgen Klopp menedzser távozása után, 2024 nyarán szinte teljesen passzív volt a Liverpool, rá egy évre azonban bankot robbantott, korábban sohasem látott összeget fordított erősítésre. Majd amikor az idén januárra kiderült, hogy a keret mélysége így sem megfelelő, jóformán megint csak tétlen maradt a transzferidőszakban.
Amióta lezárult az átigazolási periódus, a napi események mellett egyre hangsúlyosabb a téma a közbeszédben – szurkolók és a sajtó körében egyaránt –, hogy mihez kezd a Liverpool a játékoskerettel. Jóllehet egyelőre az is élesen megosztja a drukkereket, hogy Arne Slot maradjon-e a csapat élén, márpedig a menedzser személye alapjában határozza meg az építkezési politikát. Feltehetően házon belül is zajlik a vita a holland szakemberről, kifelé mindenesetre egységet mutat a Liverpool, nemrégiben például olyan videót tett közzé, amelyen Slot Richard Hughes sportigazgatóval és Billy Hogan vezérigazgatóval cseveg szívélyesen a munkakapcsolatukról és a (közös) jövőről.
Ezzel együtt létezik egy, a kerethez tartozó szűk játékoshalmaz, amelynek helyzete függetlennek tekinthető a mindenkori vezetőedzőétől. Ebből a szűk halmazból is kiemelkedik Szoboszlai Dominik, akit nemcsak a szurkolók, hanem a helyi sajtó is gyakorlatilag már most az idény legjobbjának könyvelt el, és aki jelenleg is tárgyal a Liverpoollal a 2028 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbításáról. Nem meglepő módon a média és a szimpatizáns tábor szerint a klubnak kötelező mindent megtennie megtartása érdekében akkor is, ha a külső vonzerőt adott esetben a Real Madrid jelenti.
Ráadásul egyes beszámolók szerint nemcsak a magyar válogatott csapatkapitányát figyeli a királyi gárda, a Liverpool Echo vezető szakírója, Ian Doyle a közelmúltban arról írt, hogy az argentin Alexis Mac Allistert (is) vinné a Madrid, főleg, ha jól teljesít a nyári világbajnokságon. A napokban pedig Volker Struth, Florian Wirtz egyik ügynöke beszélt arról egy podcastban, hogy ügyfelét a Real játékosaként képzeli el. Mindez egyelőre persze csak spekuláció, ám ha az említett trióból csak egy is elhagyja a Liverpoolt, az alapjaiban befolyásolja a nyári lehetőségeket.
Külön kategóriát képviselnek azok a labdarúgók, akiknek szerződése lejár a nyáron. Ibrahima Konaté ügye a sürgősebb, mert bár januárban sikerült megszerezni a Rennes-től a francia utánpótlás-válogatott Jérémy Jacquet-t, aki a nyáron csatlakozik a kerethez, egyrészt a fiatal játékos súlyos vállsérülést szenvedett azóta, továbbá korántsem jelent azonnali garanciát a középső védő posztján. A 31 éves Andrew Robertsont feltehetően elengedi a Liverpool, de akkor is szükség lesz valakire, aki cseréje, illetve riválisa lehet Kerkez Milosnak a bal oldali védő posztján.
Fontos kérdés továbbá, miképp alakul Mohamed Szalah jövője, s a régi gárdából Alisson és Virgil van Dijk jövője sem egyértelmű – az ő szerződésük egyaránt 2027 nyarán jár le, azaz némi pénzt még kaphat értük a Liverpool a nyáron.
A szurkolókat persze jobban izgatja, kik lehetnek az érkezők, ám ez olyan hosszú névsor – amely sokszor mindenféle alap nélkül napról napra változik –, hogy szinte felsorolni is nehéz. Annyi azonban bizonyos, hogy a Galatasarayt erősítő Sallai Roland is szerepel rajta, és ha elméletben megengedjük, hogy létrejön a transzfer, továbbá Szoboszlai Dominik hosszabbít, Alisson távozik a nyáron, Pécsi Ármin pedig felkerül a felnőttkeretbe, akkor az új Liverpool magyar alapokra épülhet.
Mindazonáltal a Liverpool Echo egy másik vezető szakírója, Paul Gorst úgy fogalmazott a héten, hogy a „vörösök” átigazolási politikája az Arsenal mintáját követheti: „A klub a nagy csapat felé vezető átmenet második szakaszába léphet. Kérdés, hogy az Anfield döntéshozói inkább a keret mélyítésére törekednek-e majd a nyáron ahelyett, hogy kevesebb, de drágább játékosokra költenének.”
28. FORDULÓ
Február 27., péntek
21.00: Wolverhampton Wanderers–Aston Villa
Február 28., szombat
13.30: AFC Bournemouth–Sunderland
16.00: Burnley–Brentford
16.00: Liverpool–West Ham United
16.00: Newcastle United–Everton
18.30: Leeds United–Manchester City
Március 1., vasárnap
15.00: Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest
15.00: Fulham–Tottenham Hotspur
15.00: Manchester United–Crystal Palace
17.30: Arsenal–Chelsea
| 1. Arsenal | 28 | 18 | 7 | 3 | 56–21 | +35 | 61 |
| 2. Manchester City | 27 | 17 | 5 | 5 | 56–25 | +31 | 56 |
| 3. Aston Villa | 27 | 15 | 6 | 6 | 38–28 | +10 | 51 |
| 4. Manchester United | 27 | 13 | 9 | 5 | 48–37 | +11 | 48 |
| 5. Chelsea | 27 | 12 | 9 | 6 | 48–31 | +17 | 45 |
| 6. Liverpool | 27 | 13 | 6 | 8 | 42–35 | +7 | 45 |
| 7. Brentford | 27 | 12 | 4 | 11 | 40–37 | +3 | 40 |
| 8. Bournemouth | 27 | 9 | 11 | 7 | 43–45 | –2 | 38 |
| 9. Everton | 27 | 10 | 7 | 10 | 29–31 | –2 | 37 |
| 10. Fulham | 27 | 11 | 4 | 12 | 38–41 | –3 | 37 |
| 11. Newcastle | 27 | 10 | 6 | 11 | 38–39 | –1 | 36 |
| 12. Sunderland | 27 | 9 | 9 | 9 | 28–33 | –5 | 36 |
| 13. Crystal Palace | 27 | 9 | 8 | 10 | 29–32 | –3 | 35 |
| 14. Brighton & Hove Albion | 27 | 8 | 10 | 9 | 36–34 | +2 | 34 |
| 15. Leeds United | 27 | 7 | 10 | 10 | 37–46 | –9 | 31 |
| 16. Tottenham | 27 | 7 | 8 | 12 | 37–41 | –4 | 29 |
| 17. Nottingham Forest | 27 | 7 | 6 | 14 | 25–39 | –14 | 27 |
| 18. West Ham | 27 | 6 | 7 | 14 | 32–49 | –17 | 25 |
| 19. Burnley | 27 | 4 | 7 | 16 | 29–52 | –23 | 19 |
| 20. Wolverhampton | 28 | 1 | 7 | 20 | 18–51 | –33 | 10 |








