Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

T. Z.T. Z.
2026.02.23. 23:01
null
Benjamin Sesko remek cserének bizonyult (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén a Manhcester United 1–0-ra győzött az Everton otthonában.

A Michael Carrick vezetésével a legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyerő Manchester United az Everton ellen is esélyesebbnek számított, annál is inkább, mert a liverpooliak nem voltak igazán jó formában, a múlt héten például hazai pályán szenvedtek vereséget az AFC Bournemouthtól.

Az első félidőben ehhez képest nemcsak az Everton, de a United is nagy csalódást okozott – bár a vendégek irányították a játékot és egyértelműen mezőnyfölényben futballoztak, érezhetően tehetetlenek voltak az Everton védekezésével szemben. Amikor megszerezték a labdát, a kék-fehérek kontrákkal próbálkoztak, de nem tudták veszélyeztetni a manchesteri kaput. Mindent egybevetve egy nagyon unalmas, csalódást keltő első félidőt látott a közönség.

A szünet után aztán izgalmasabban alakult a mérkőzés, kellett ehhez az is, hogy az 58. percben Benjamin Sesko is pályára lépjen. A szlovén támadónak nem sokkal később kulcsszerepe volt a mérkőzésen, hiszen a 71. percben megszerezte a vezetést csapatának: egy villámgyors kontra végén Bryan Mbeumo hozta kihagyhatatlan gólhelyzetbe csapattársát, aki nem hibázta el a lehetőséget, higgadtan kilőtte a bal alsó sarkot.

Némileg váratlanul érkezett a gól, hiszen ekkor már az Everton futballozott veszélyesebben – és így volt ez a hajrában is, amikor egy esetben már Senne Lammens nagy bravúrjára is szükség volt, hogy a United megőrizze egygólos vezetését. Az Everton egymás után rúgta a szögleteket – csak a második félidőben egymás után kilencet – a vendégek védelme a kapussal kiegészülve azonban elhárította ezeket a kísérleteket. 

A 93. percben Sesko a gólhoz kísértetiesen hasonló kontra után eldönthette volna a mérkőzést, de kihagyta a ziccert, és erre majdnem ráfizetett csapata, mert a következő akciónál Lammensnek kellett megakadályoznia, hogy egyenlítsen az Everton. Ettől közelebb már nem kerültek a gólhoz a vendéglátók, a Manchester United megszenvedett a sikerért, de elhozta a három pontot a Hill Dickinson Stadionból. 0–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Everton–Manchester United 0–1 (Sesko 71.)

VASÁRNAP
Tottenham Hotspur–Arsenal 1–4 (Kolo Muani 34., ill. Eze 32., 61., Gyökeres 47., 90+5.)
Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Guessand 90.)
Sunderland–Fulham 1–3 (Le Fée 76. – 11-esből, ill. R. Jiménez 54., 61. – a másodikat 11-esből, Iwobi 85.)
Nottingham Forest–Liverpool 0–1 (A. Mac Allister 90+7.)
SZOMBATON
Manchester City–Newcastle United 2–1 (O'Reilly 14., 27., ill. Hall 22.)
Chelsea–Burnley 1–1 (J. Pedro 4., ill. Flemming 90+3.)
Aston Villa–Leeds United 1–1 (Abraham 88., ill. Stach 31.)
Brentford–Brighton & Hove Albion 0–2 (D. Gómez 30., Welbeck 45+1.)
West Ham United–Bournemouth 0–0

   
  1. Arsenal

28

18

7

3

56–21

+35

61

  2. Manchester City

27

17

5

5

56–25

+31

56

  3. Aston Villa

27

15

6

6

38–28

+10

51

  4. Manchester United

27

13

9

5

48–37

+11

48

  5. Chelsea

27

12

9

6

48–31

+17

45

  6. Liverpool

27

13

6

8

42–35

+7

45

  7. Brentford

27

12

4

11

40–37

+3

40

  8. Bournemouth

27

9

11

7

43–45

–2

38

  9. Everton

27

10

7

10

29–31

–2

37

10. Fulham

27

11

4

12

38–41

–3

37

11. Newcastle

27

10

6

11

38–39

–1

36

12. Sunderland

27

9

9

9

28–33

–5

36

13. Crystal Palace

27

9

8

10

29–32

–3

35

14. Brighton

27

8

10

9

36–34

+2

34

15. Leeds United

27

7

10

10

37–46

–9

31

16. Tottenham

27

7

8

12

37–41

–4

29

17. Nottingham Forest

27

7

6

14

25–39

–14

27

18. West Ham

27

6

7

14

32–49

–17

25

19. Burnley

27

4

7

16

29–52

–23

19

20. Wolverhampton

28

1

7

20

18–51

–33

10

az állás

 

 

Legfrissebb hírek

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
14 órája

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
16 órája

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Tóth Alex nem lépett pályára, a Bournemouth egy pontot szerzett a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.02.21. 20:23
Ezek is érdekelhetik