Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

2026.05.16. 20:35
null
Xabi Alonso építheti újjá a Chelsea-t (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint Xabi Alonso lesz az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea vezetőedzője.

Szombat este több hírportál (Sky Sports, BBC, The Athletic) arról számolt be, hogy a 44 éves spanyol szakember mindenben megállapodott a londoni klub vezetőivel, és a napokban aláírja négy évre szóló szerződését.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Xabi Alonso számára nem ismeretlen a Premier League légköre, hiszen 2009 és 2014 között több mint 200 meccsen lépett pályára a Liverpool színeiben. Éppen ezért sokak szerint arra volt inkább esély, hogy Arne Slot helyére kerülhet, akivel a mostani idényben a vártnál gyengébben szerepel a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató, egy évvel korábban bajnok Liverpool.

Xabi Alonso a Leverkusen trénereként robbant be vezetőedzőként, a német csapattal 2024-ben megnyerte a klub történetének első bajnoki címét, mindezt veretlenül, amire addig nem volt példa a Bundesligában. A szakember tavaly nyáron a Real Madrid vezetőedzője lett, a spanyol sztárcsapattól viszont januárban menesztették.

Angol labdarúgás
2026.05.16. 17:59

Semenyo mestermunkája döntött, nyolcadszor lett kupagyőztes a Manchester City

Kevés helyzetet láthatott a Wembley közönsége, a győztes gól viszont mindenkit kárpótolt.

 

Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
2026.06.29. 16:23

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Matajsz Márk: A sikeréhséggel nem lesz probléma

Vízilabda
2026.06.21. 16:21

Férfi kosár NB I: kinevezte új vezetőedzőjét a Szolnok – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.20. 10:50

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

NB II: Berndt András a Csákvár új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 12:54

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik