Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Fotó: Getty Images
Mint ismeretes, a Southamptont kémkedésért kizárták az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) rájátszásából, így a „szentek” helyett a Middlesbrough lesz a Hull City ellenfele a szombati döntőben. Az Angol Futball-liga (EFL) időközben közzétette a döntés írásos indoklását – írja a BBC.
A független vizsgálóbizottság szerint a szóban forgó kémkedés egy felülről irányított akció volt, de Tonda Eckert vezetőedző is áldását adta rá. Az EFL döntése szerint a kizárás mellett pontlevonással is sújtotta a „szenteket” – és nem pusztán a kémkedés ténye miatt, hanem azért is, mert egyes stábtagokat nyomás alá helyeztek, hogy vegyenek részt benne.
A Southampton egyébként elismerte, hogy a Middlesbrough mellett a már feljutó Ipswich Town, illetve a kieső Oxford United edzéseit is megfigyelték. A klub továbbá megfellebbezte a kizárásról szóló döntést is, de nem járt sikerrel – írja a már említett forrás.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Szeretnék világbajnokságon védeni!
Légiósok
2026.05.10. 11:38
Ezek is érdekelhetik








