„A kapcsolatunk túlmutat a futballon” – érzelmes levélben búcsúzott a Liverpooltól Arne Slot

V. H. L.V. H. L.
2026.06.01. 10:32
null
Catherine Ivill - AMAFotó: Getty Images
A Liverpool Echóban megjelentetett nyílt levélben búcsúzott a „vörösöktől” a klubot elhagyó vezetőedző, Arne Slot, aki emelt fővel távozik az Anfield Roadról, mert úgy véli, ő és játékosai is minden pillanatban mindent megtettek azért, hogy megfeleljenek a klub hagyományaiból fakadó elvárásoknak.

„Amikor először álltam a címer alatt az Anfield játékoskijárójában, tisztában voltam vele, mit követel tőlünk ez a klub. Most annak tudatában távozom, hogy mindig mindent megtettünk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak” – ezen szavakkal búcsúzott a Liverpool FC-től a klub távozó menedzsere, Arne Slot a Liverpool Echo hasábjain, amelyet a Liverpool hivatalos honlapja is megosztott.

Érzelmes hangvételű írásában a „vörösöket” tavaly huszadik bajnoki címükig vezető szakember felidézte, milyen érzés volt 2020 után újra felemelni a serleget.

„Nemcsak egy trófeáról volt szó, hanem a klubnál dolgozó sok-sok ember kemény munkájának, áldozathozatalának és elkötelezettségének elismeréséről is. Ezt az érzést még inkább megédesítette, hogy veletek ünnepelhettünk” – szólt a drukkerekhez Slot, aki nem felejtett el megemlékezni a siker egyik részeséről, a hetekkel később autóbalesetben elhunyt Diogo Jotáról sem.

„Hetekkel a bajnoki ünneplés után elveszteni őt leírhatatlanul szomorú érzés volt. Olyan barátra, csapattársra és hihetetlenül jó emberre emlékezem most, aki ahányszor a csapat címerét viselte a szíve felett, ezrek életére volt hatással” – fogalmazott a távozó menedzser. 

A holland edző köszönetet mondott a Liverpool-család támogatásáért, és hozzátette, örökre szívébe a zárta a klubot.

„A kapcsolatunk túlmutat a futballon. Az első perctől úgy éreztem, ide tartozom, óriási öröm volt veletek dolgozni. A Liverpool huszadik bajnoki címe mindannyiunké, és fontos mérföldkő a klub történetében. Erre mindnyájan büszkék lehetünk. A változás az élet része, de tudom, ez a csapat a jövőben is megörvendezteti majd a szurkolókat.” 

Angol labdarúgás
2026.05.30. 13:38

A Liverpool FC bejelentette Arne Slot távozását

Szoboszlaiék edzője azonnali hatállyal távozik a klubtól. A klub tájékoztatása szerint az utód kinevezése folyamatban van – Romano szerint Iraola veheti át a csapatot.

 

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Szoboszlainál egyetlen PL-játékos sem szerzett több gólt a tizenhatoson kívülről 2023 óta

Angol labdarúgás
2026.09.16. 12:48

Szoboszlai bombagólja zárta le a Spurs elleni meccset, továbbjutott a Liverpool a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:55

Premier League: Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2026.09.15. 13:25

Nem tudta felőrölni a Fulhamet, ismét csak döntetlent játszott a Liverpool az Anfieldben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 17:55