„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

M. B.M. B.
2026.08.04. 16:40
Fotó: Getty Images
Hiába telt el több nap a Liverpool–Wrexham felkészülési meccs óta, a sajtót még mindig az a lefújás utáni jelenet foglalkoztatja, amikor Szoboszlai Dominik lecserélésekor nem Curtis Jonesnak, hanem Kosztasz Cimikasznak adta át a csapatkapitányi karszalagot. A magyar válogatott középpályás egyszer már beszélt a történtekről, de most ismét erről kérdezték.

„Nem volt itt semmilyen vita köztünk, csak megbeszéltünk valamit a pályán, amit aztán ti (az angol sajtó – a szerk.) felfújtatok. Legközelebb majd az öltözőben beszéljük meg ezeket” – idézi Szoboszlai Dominikot a Liverpool Echo és a The Athletic.

„Senki sem haragudott senkire. Minden tisztázva lett, és senki sem beszélt arról, hogy ki a csapatkapitány-helyettes. Virgil [van Dijk] a kapitány, aztán ott van Alisson és Joe Gomez is, szóval nincs miről beszélni. Persze, Alisson most nincs itt, Joe pedig sérült, így büszke voltam arra, hogy én kaptam meg a karszalagot. Nyilván büszkén elfogadnám, ha felajánlanák nekem, de én mindenkit tisztelek” – folytatta a középpályás, megjegyezve, hogy nagyon várja már az új évadot, s azt is elmondta, még szokják az új vezetőedző, Andoni Iraola stílusát.

„Új edző van, mindenki motivált, s mindenkinek a szemében látni, hogy játszani akar. A mester majd eldönti, kinek szavaz bizalmat, de most még mindenki a nulláról indul. (...) A meccsek után nem szokott beszélni, ő például ebben különbözik a többiektől. Ő inkább a meccsek másnapján beszél hozzánk, s ez részünkről is rendben van, csupán hozzá kell szoknunk” –fogalmazott.

Szoboszlai klubja eddigi átigazolási aktivitásáról is elmondta a véleményét.

„Nem az én feladatom megmondani, kit szerződtessen a klub, de ha a mester és a többiek úgy döntenek, hogy szerződtetnek valakit vagy valakiket, akkor boldogan köszöntjük az új arcokat köreinkben. Ha pedig senki új nem jön, akkor a jelenlegi társasággal kell kiemelkedőt alkotnunk.”

Angol labdarúgás
2026.07.31. 14:27

Jones dühöngött, Cimikasz eldobta a karszalagot – Szoboszlait kérdezték a meccs utáni afférról

A magyar légiós is részese volt a heves szóváltásnak, amely a Liverpool–Wrexham mérkőzés lefújása után zajlott a pályán.

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
10 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
16 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24