Csupasport: bajnok lett hatórás futásban Garai Ágnes Szonja

Vágólapra másolva!
2022.03.14. 18:15
Néhány hónap után teljesítette első félmaratoniját a Sashegyi Gepárdok ultrafutója, Garai Ágnes Szonja, jó tíz évvel később pedig hatórás ob-t nyert.

Garai Ágnes Szonja nyerte meg a március 6-án Tapolcán rendezett hatórás országos bajnokság női versenyét. A futónő még ELTE-s hallgatóként, számos ultrafutóhoz képest szokatlanul fiatalon kezdett el futni a Sashegyi Gepárdoknál, és ott is ragadt.

„Korábban évekig versenyszerűen teniszeztem, de mivel a továbbtanulást választottam, abbahagytam az aktív versenyzést és edzést – meséli a tavalyi 50 km-es ultrafutó országos bajnokság harmadik helyezettje. – Eltelt néhány év úgy, hogy nem sportoltam, és úgy éreztem, változtatnom kell. Eleinte aerobikoztam és futottam a magam módján, kis idő múlva aztán rájöttem, a futáshoz vonzódom igazán. Kétezertizenegyben úgy döntöttem, benevezek életem első félmaratoni versenyére, ami arra volt jó, hogy bizonyítsam magamnak, képes vagyok öt-tíz kilométereknél többet futni. Szükségem volt egy futóközösségre és egy csapatra, de nem azért, hogy versenyezzek, hanem hogy társaságban sportolhassak. Ezután kezdtem el komolyabban foglalkozni a futással.”

Rövidebb távokkal is próbálkozott, de inkább a hosszabbak vonzották, mert mint mondja, minél előbb hosszútávfutó bátyja nyomdokaiba akart érni, és nem is adta alább a félmaratoni távnál.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik