– Hétfő este érkezett haza. Hogyan ünnepelt?
– Egyedül voltam itthon, pihentem egy nagyot. A repülőtéren persze többen vártak, az edzőm édesapjától, idősebb Tomhauser Istvántól egy gravírozott üvegű pezsgőt is kaptam. Az eredményem volt beleírva.
– A döntő estéjén biztosan ünnepelt, legalábbis másnap a hangja erről árulkodott.
– Fazekas Robinak szurkoltam, amiatt voltam rekedt. De persze ünnepeltünk is úgy, ahogy fáradtan, a verseny estéjén szokott az ember. Nagyon boldog voltam.
– Mikor fogta fel igazán, hogy dobogós lett?
– Rögtön a befutás után, a pályán. Ott nagyon tudtam volna örülni, de nem tudom, miért, kicsit visszafogtam magam. Talán mert eszembe jutott, hogy még sok dolgom van az idén.
– Sorolja!
– Szeretném megfutni azt az időt, ami bennem van. Ezt Barcelonában is elérhettem volna, de a döntőben már fáradt voltam. A hétvégén az országos bajnokságon indulok, annak ellenére, hogy azt mondták, ha fáj a lábam, nem kell rajtolnom. Jólesett, hogy tekintettel vannak rám, de szeretnék ott lenni Debrecenben. Azt követően további versenyek várnak rám, de még nem tudom a programom.
– Az Európa-bajnokság előtt megsérült a lábfeje, több gálát is le kellett mondania. Gátolja még a sérülése?
– A döntő óta nem mozogtam, így nem tudom. A mindennapi életben nem akadályoz, azt hiszem, lassan rendbe jövök. A verseny előtti napon még erős fájdalmaim voltak, de a bemelegítésnél mindenről elfeledkeztem. Ebben nyilván szerepet játszott az adrenalin.
– Milyen volt a barcelonai három futás?
– Az elődöntőben egyáltalán nem izgultam, biztos voltam benne, hogy 13.60 elég a továbbjutáshoz, és tudtam, hogy erre képes vagyok. Az edzőm mondta is, hogy ilyen nyugodtnak még sohasem látott. Lazán mentem ellenszélben 13.44-et. Az elődöntőben a francia Garfield Darien kicsit elment tőlem, de ez nem zavart, tudtam, hogy elég, ha második vagyok, csak a mozgásomra figyeltem. Ebben a két futásban nagyon sok maradt. A harmadikra mindenki azt mondja, hogy nagyon rosszul rajtoltam, én viszont úgy érzem, jól indultam. Az első gát előtt azonban nekem mindig megtörik a mozgásom – talán a súlyom miatt –, onnan jövök fel. Éreztem, hogy az első három gátat végigrúgtam, sőt most néztem vissza a futást, és látom, hogy tíz gátból hatba belerúgtam. A hatodik lent is maradt a földön. Iszonyú küzdelem volt, végig az járt a fejemben, hogy bármi lehet.
A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN.
