Atlétika: 752 induló és magyar győztesek a szekszárdi félmaratonon

2011.05.09. 11:10
Címkék
Hétvégén második alkalommal rendezték meg a Borvidék Félmaraton elnevezésű utcai futóversenyt. A tolnai megyeszékhely egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényének 752 indulója volt, a verseny abszolút győztese a szekszárdi Zsigmond Előd és Csatári Mónika Melitta lett.

A legfiatalabb versenyző, a szekszárdi 12 éves Szekeres Zsolt 57. lett, a legidősebb, a 76 éves dunakeszi Kiss György 2:13 óra alatt teljesítette a nehéz pályát. A versenyt Horváth István, Szekszárd polgármestere indította; jelen volt Lányi András egykori teniszező, a Magyar Triatlonszövetség elnöke is. Márkus István főszervező csapata több mint 1200 liter vizet és izotóniás italt osztott, a versenyt több mint 200 önkéntes segítette, a biztosítást a rendőrség mellett a megye polgárőrsége szolgáltatta.

A 4RUN Félmaraton-sorozat záró állomására a Balaton partján június 5-én, a Keszthelyi Kilométerek alkalmával kerül sor, amelynek egyik díszvendége Tóth István, a North Pole Marathon győztese lesz.

II. BORVIDÉK FÉLMARATON (FELNŐTT ABSZOLÚT EREDMÉNYEK)
FÉRFIAK
1. Zsigmond Előd 1.19:17 óra
2. Kovács András 1:26:57
3. Várbíró Attila 1:28:24
NŐK
1. Csatári Mónika Melitta 1:42:18 óra
2. Rácz Adél 1:43:51
3. Roszik Adrienn 1:45:02
Legfrissebb hírek

Történelmi mélységben Brazília; Haaland elképesztően teljesít – statisztikák

Foci vb 2026
12 perce

Mexikó nem változtatott, az angoloknál bekerült Quansah, Gordon és Saka is a kezdőbe

Foci vb 2026
27 perce

„Ha tehetném, most én is ott lennék a norvég utcákon” – Erling Haaland a brazilok kiütése után

Foci vb 2026
35 perce

Egyet fejjel, egyet átlövésből – videókon, ahogy Erling Haaland hazaküldte Brazíliát

Foci vb 2026
49 perce

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
57 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
1 órája

A belga kapitány reagált Balogun felmentésére: szerinte a FIFA-nál április 1. lehet

Foci vb 2026
1 órája

Norvégia kiejtette Brazíliát, ott van a negyeddöntőben!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik