Atlétika, GyL: Bolt kedvéért törlik az adókat

MTI MTIMTI MTI
2013.02.07. 12:27
A londoni atlétikai Gyémánt Liga-viadal szervezőinek sikerült elérniük, hogy a tengerentúli versenyzők adómentesen szerepelhessenek náluk, így többek között Usain Bolt szereplésére is sokkal nagyobb az esély, mint eddig.

Az adómentességről szóló döntést George Osborne pénzügyminiszter jelentette be a Daily Telegraph-nak adott interjújában, melyben elmondta, hog a kormányzat számára fontos az olimpiai eszme őrzése, s elsősorban ezért tett most kivételt.

Bolt menedzsere örömmel fogadta a hírt, igaz, nem ígérte meg, hogy a jamaicai sztársportoló rajthoz áll majd a július 26-27-én sorra kerülő versenyen.
„Azt hiszem, két héttel a moszkvai világbajnokság előtt rendezik meg a viadalt, márpedig ez elég késői időpont. Persze Londonról van szó, az Olimpiai Stadionról, s ez kétségtelenül nagyon csábító Usain számára" – mondta Ricky Simms.

Legfrissebb hírek

Usain Bolt: Padra kerültem, már csak ott futok

Atlétika
2026.09.11. 08:20

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

Sebastian Coe: Azért gyűltünk össze itt, Budapesten, hogy kiderüljön, ki a legjobb!

Atlétika
2026.09.10. 16:30

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
2026.09.05. 22:35

Gyémánt Liga: Takács Boglárka nyolcadik 100-on

Atlétika
2026.09.05. 21:46

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
2026.09.04. 22:24

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
2026.09.04. 20:12

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
2026.09.04. 09:14