Dopping: veszélyben Bolték, a WADA az olimpiáról is kizárathatja Jamaicát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 12:45
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) figyelmeztette a jamaicai kormányt, hogy vizsgálja ki saját doppingellenőrző rendszerét. Amennyiben a szigetország nem tesz eleget a kérésnek, legvégső esetben versenyzőit akár kizárhatják a különböző megmérettetésekről – így akár az olimpiáról is.

A Telegraph írása szerint a WADA egy korábban a jamaicai doppingellenőrzésben dolgozó hölgy, Renee Anne Shirley állításai után fordult az ország kormánya felé, hogy figyelmeztesse azt. Shirley állítólag már régebben jelezte feletteseinek, botrány van készülőben, ám azok nem értettek vele egyet. Mint ismert, az idén nyáron Asafa Powell és Nesta Carter is megbukott egy doppingellenőrzésen – többek között.

A WADA szerint a jamaicaiak doppingellenőrző programja nem megfelelő módon működik.

„Normál esetben az ehhez hasonló szituációkat igyekszünk az érintett ország helyi doppingellenes szervezetével közösen megoldani – idézi a Telegraph David Howmant, a WADA általános igazgatóját. – Ha nem történik érdemi előrelépés az ügyben, kérvényezhetjük, hogy az ország versenyzőit bizonyos eseményekre ne engedjék nevezni. Jelentést teszünk az illetékes szerveknek, amelyek végül eldöntik, milyen konkrét szankcióval élnek adott helyzetben. Ilyen szerv például a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vagy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF).”

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
20 órája

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14
Ezek is érdekelhetik