Atlétikai Eb: Baji elődöntős, Kiss kiesett 110 m gáton

MTI MTIMTI MTI
2014.08.13. 12:36
Baji Balázs bejutott az elődöntőbe, Kiss Dániel viszont kiesett 110 m gáton a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon szerdán.

A tavaly a fedett Eb-n negyedik Baji Balázs futamában két gátfutónak volt jobb idei eredménye, így papíron reális esélye volt a 25 éves magyar futónak, hogy a továbbjutást jelentő első három között érjen célba. Baji jól jött el a rajttól, és magabiztos futással a második helyen dobta be magát 13.37 mp-cel, megjavítva idei legjobbját.

„Annál jobban kellett futni, mint elterveztem, mert a hetes pályán futottam, így messze voltak tőlem az igazi riválisok. Mindenképpen hellyel akartam továbbjutni, igyekeztem lazán, de nem könnyelműen futni, elkapni egy jó ritmust és tisztán venni a gátakat” – nyilatkozott az MTI-nek Baji, aki két éve, Helsinkiben is bejutott az elődöntőbe.

Hozzátette, ezúttal a fináléba kerülés a célja, ehhez csütörtökön legalább a mostanihoz hasonló időt kell elérnie.

A 2010-es barcelonai Eb-n bronzérmes, de azóta szinte folyamatosan sérülésekkel bajlódó Kiss Dániel szintén idei legjobbját futotta 13.64 mp-cel, ám ez csak a hatodik helyhez volt elég futamában.
Összesítésben Baji Balázs az ötödik idővel lépett tovább, míg Kiss Dániel a 20. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
Tegnap, 16:40

Orosz, fehérorosz és két magyar érkezett a DEAC jégkorongcsapatához

Jégkorong
2026.08.24. 16:32

Az atlétikai Eb 5 legnagyobb csillaga

Képes Sport
2026.08.24. 13:46

Top 10: Halász Bence csúcstámadása, új dimenziókban a magyar váltók, mesternégyes

Atlétika
2026.08.19. 11:00

Egyre erősebb és sokszínűbb a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.18. 08:15

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2026.08.16. 23:38

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2026.08.16. 23:03