Atlétika: nem neveznek meg senkit, de 28 eltiltás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.11. 17:12
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) huszonnyolc, a 2005-ös, illetve a 2007-es világbajnokságon induló sportolót tiltott el ideiglenesen és azonnali hatállyal gyanús doppingmintájuk miatt.

Az IAAF közleménye szerint a 28 atlétából – akik összesen 32 gyanús doppingmintát adtak – már nagyon kevés aktív, és egyik sem indul a 2015-ös, pekingi világbajnokságon. Jogi okokból a gyanús mintát adók egyikét sem nevezhetik meg. A sportolók mintájuk újratesztelésén akadtak fenn.

Augusztus elején a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) riasztónak nevezte az angol Sunday Times és a német ARD/WDR tényfeltáró anyagát, amely szerint 2001 és 2012 között az olimpiákon és világbajnokságokon kiosztott 55 atlétikai aranyérmet és 146 érmet szereztek meg gyanús, doppingolásra utaló módon a versenyzők. A két médium egy kiszivárogtatott IAAF-adatbázis alapján készítette el tényfeltáró anyagát.

A szövetség tudatta ekkor: részletes választ ad mindkét médiumnak, ha szükséges, jogi lépéseket tesz, és megvédi az IAAF, valamint az atléták jogait. A szövetség ugyanakkor elismerte: a két médium megszerezte vizsgálati eredmények valósak és valóban az IAAF adatbázisából származnak.

Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a most nyilvánosságra hozott esetek és a Sunday Times, valamint az ARD/WDR kirobbantotta botrány között.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08
Ezek is érdekelhetik