Atlétika: a WADA megreformálását javasolja a NOB elnöke

2015.11.21. 14:12
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megreformálását javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach, hogy az oroszországihoz és az atlétikához hasonló doppingbotrányok a jövőben ne fordulhassanak elő.

Bach az Európai Olimpiai Bizottság prágai közgyűlésén ismertette elképzeléseit. Javaslata alapján radikális változás lenne, ha a jövőben a doppingesetek ügyében kizárólag a lausanne-i központú nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélkezne, nem pedig országos vagy nemzetközi sportági szövetségek, esetleg a WADA. Így megszűnne az, hogy a CAS-hoz csak fellebbezés esetén fordulnának az érintettek, a CAS-on belül pedig létrehoznának egy fellebbviteli testületet.

Ezen kívül a NOB vezetője szerint hatékonyabbá, átláthatóbbá, modernebbé kell tenni a WADA-t. Úgy véli, ez a meglévőnél jobban megvédené a tisztán készülő sportolókat, és növelné a sport hitelességét.

Bach úgy gondolja, hogy a WADA-n belül az ellenőrzést, a minták vizsgálatát, valamint a belső ellenőrzést végző szerveket külön kell választani, a laboratóriumok és a nemzeti antidoppingcsoportok munkáját pedig hatékonyabban kellene kontrollálni.

A WADA vizsgálata során kiderült, hogy Oroszországban széleskörű, szisztematikus doppingolás zajlik. Többek között minták tűntek el, eredményeket hamisítottak meg, és szakembereket, sportvezetőket, orvosokat vesztegettek meg. Emiatt a WADA a moszkvai laboratórium működését, valamint az Orosz Antidopping Csoport, míg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) – a WADA javaslatára – az orosz sportági szövetség (VFLA) tagságát függesztette fel.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
20 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06