Dopping: a FIFA is vizsgálódik az orosz botrány kapcsán

MTI MTIMTI MTI
2015.11.10. 10:21
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai testülete vizsgálatot indított annak nyomán, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottsága a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt hétfőn az Orosz Atlétikai Szövetség, illetve az ország atlétáinak eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF).

A WADA-jelentés szerint az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely Vitalij Mutko sportminiszter nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált. Mutko egyben az Orosz Labdarúgó-szövetség és a 2018-as világbajnokság szervezőbizottságának az elnöke, emellett a FIFA és az európai szövetség végrehajtó bizottságának is tagja.

„Behatóan tanulmányozzuk az anyagot, mielőtt lépünk az ügyben” – közölte a FIFA etikai bizottságának a szóvivője.

Mutko hétfőn a vádakra válaszul felvetette a moszkvai doppinglabor finanszírozásának beszüntetését, egyúttal közölte, az 1400 doppingminta megsemmisítése, amelyet felróttak nekik, egy korábbi WADA-körlevél nyomán történt.

A 350 oldalas WADA-jelentés örökös eltiltást javasolt öt orosz atlétára, köztük a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnokára, Marija Szavinovára, illetve a szám bronzérmesére, Jekatyerina Pojsztogovára, valamint négy edzőre és az orosz szövetség egyik munkatársára. Sebastian Coe IAAF-elnök a hét végéig adott határidőt a helyzet tisztázására az oroszoknak.

A független WADA-testület az orosz atlétikát – azon belül elsősorban a gyaloglást – alapjaiban megrázó, tavaly decemberben kirobbant botrányt követően alakult meg. Akkor a német ARD televízió részben titokban rögzített kép- és hangfelvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyítják, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez. Moszkva visszautasította a vádakat, ám később folyamatosan jelentették be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55