Szabadidősport: több mint kétezer futót várnak Keszthelyre

Vágólapra másolva!
2016.05.13. 08:21
A szervezők a különböző korosztályokban és futószámokban több mint kétezer résztvevőre számítanak a IX. Intersport Keszthelyi Kilométerek elnevezésű pünkösdi futófesztivál alkalmával. A Balaton-parti versenyen több mint háromszázan biztosítják majd a pályát, és vigyáznak a futókra.

„Igazi családi futóhétvégét szervezünk, hiszen minden korosztályra gondolunk. Az előnevezések és a korábbi versenyek alapján várhatóan mintegy 1600 felnőtt és 5-600 gyermek fog rajthoz állni a két nap alatt. A legrövidebb táv a gyermekeknek 250 méter, a leghosszabb a felnőtteknek 42 km lesz. Nagy létszámú szervező- és önkéntes csapattal, több mint 300 fővel dolgozunk, hogy biztonságos pályát biztosítsunk. Igazi fesztiválhangulatot biztosít majd a sport mellett többek közt Dallos Bogi együttesének a koncertje, a Runner Expo, a tésztaparti és az ingyenes gyermekanimáció, a Várkert Pihenőzóna a Varázshangok Gyermeksarokkal. A rendezvény az egészséges táplálkozást is népszerűsíti, ezért bio-sétányt is telepítünk” – tájékoztatott Bedő Beáta főszervező, aki hozzátette: kérik a közlekedők megértését, hiszen jelentős forgalomkorlátozások várhatók a városban.Bedő Beáta főszervező, aki hozzátette: kérik a közlekedők megértését, hiszen jelentős forgalomkorlátozások várhatók a városban.

Május 14-én, szombat délelőtt 18 futamot rendeznek a gyermekeknek, délután 2,5 és 5 km-es távok következnek. Május 15-én délelőtt 10 órakor rajtol az Intersport Keszthelyi Kilométerek félmaraton, maraton.

A rendezvény központja a keszthelyi Fő tér. Nevezni a helyszínen május 14-én 12 és 20 óra, május 15-én 7 és 9 óra között lehet.

Részletes program, kiírás, útlezárások, és információk: keszthelyikilometerek.hu.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik