Atlétika: szombaton ismét megrendezik az Országfutást

MTI MTIMTI MTI
2016.10.19. 10:11
Szombaton negyedik alkalommal rendezik meg az Országfutást, melynek legutóbbi, márciusi rendezvényén a résztvevők összesen 70 965 kilométert tettek meg.

Az Országfutást Vadász Vince amatőr sportoló álmodta meg. Ötlete alapján a rendezvény honlapján (orszagfutas.hu) való ingyenes regisztrálás mellett bárki, bárhol lefuthat vagy legyalogolhat legalább öt kilométert, így nem kell elutaznia a versenyre és nevezési díjat fizetnie. Az eredeti cél az volt, hogy a résztvevők megtett kilométerei összességében kiadják a magyar határ hosszának megfelelő 2246 kilométert. Ugyanakkor már az első, tavaly márciusban rendezett Országfutás túlteljesítette a célt, mivel 3845 résztvevő összesen 46 733 km-t tett meg.

A tavaly ősszel tartott második rendezvényen aztán már 5303 résztvevő futott, túrázott vagy gyalogolt összesen 52 304 km-t, s idén márciusban a 7985 regisztráló közösen átlépte a 70 ezer km-es határt.

A szervezők tájékoztatása szerint ezúttal szeretnék, ha 10 ezren csatlakoznának az Országfutáshoz, melyben olyan hírességek is részt vesznek, mint a kajakos Csipes Tamara és Csipes Ferenc, illetve a szintén olimpiai bajnok Kovács István ökölvívó.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
13 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában

Csupasport
2026.07.04. 19:58

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55