Atlétika: Iszinbajeváról stadiont neveznek el Dagesztánban

MTI MTIMTI MTI
2017.03.23. 13:23
Jelena Iszinbajeva kétszeres olimpiai bajnok rúdugróról nevezik el rövidesen a dagesztáni Mahacskala újjáépített atlétikai stadionját, amelyet eddig Trudnak (Munka) hívtak.

A névváltoztatást az Oroszországi Föderáció tagköztársaságának sportminisztere, Magomed Magomedov jelentette be, megemlítve, hogy az orosz atléta gyakran felkeresi és második hazájának tekinti az észak-kaukázusi Dagesztánt, ahol a sportolónő édesapja született.

A 34 éves Iszinbajevát – aki a két olimpiai arany mellé egy ötkarikás bronzot, továbbá hét világ- és három Európa-bajnoki címet is szerzett, emellett 28 világcsúcsot állított fel – idén március elején beválasztották az Orosz Doppingellenes Ügynökség vezetőségébe, s a felügyelőbizottság elnöke lett. Tavaly augusztusban bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, majd másnap sajtótájékoztatón bejelentette a visszavonulását. A sportolói karrierjét lezáró döntést az után hozta meg, hogy az orosz atlétákat sújtó eltiltás miatt nem versenyezhetett a múlt nyári Rio de Janeiró-i játékokon.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

A Hősök terén is énekel Armand Duplantis az atlétikai világdöntő hivatalos klipjében – videó

Atlétika
2026.08.21. 13:29

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49