Atlétikai vb: a 3000 m akadály legeredményesebb alakja elköszönt
A 35 éves kenyai sztár a londoni döntőben sokáig az élbolyban haladt, ám csak a 11. helyen ért célba, s ezt követően jelezte, ez volt az utolsó futása 3000 m akadályon.
„Egyáltalán nem vagyok csalódott a 11. hely miatt. Örülök, hogy itt lehetek Londonban a nyolcadik világbajnokságomon" – mondta a kiváló atléta.
Kemboi egyedülálló módon sorozatban hét világbajnokságon szerzett érmet, 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben egyaránt ezüstöt, majd 2009-ben, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben aranyérmet nyert. Ő az egyetlen, aki többszörös világ- és olimpiai bajnoka a számnak, ugyanis a 2004-es athéni és a 2012-es londoni játékokon is diadalmaskodott.
„Hosszú karrier áll mögöttem. Kipruto még 10 éves sem volt, amikor megnyertem az első nagy címemet" – utalt Kemboi a kedden győztes honfitársára, a 22 éves Conseslus Kiprutóra.
Az afrikai futónak már konkrét tervei vannak a jövőjével kapcsolatban. Mint mondta, két héten belül indul majd egy 10 kilométeres versenyen, decemberben félmaratonit, jövő áprilisban pedig maratonit szeretne futni.

Óriási kihívás előtt az atlétika afrikai fellegvára

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán


