Atlétika: Márton Anita a világ idei második legjobbjával nyert

MTI/NS MTI/NSMTI/NS MTI/NS
2018.02.11. 19:10
Az olimpiai bronzérmes Márton Anita remek, 18.87 méteres dobással nyerte meg a női súlylökést a Sassnitzban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen.

A szabadtéren és fedett pályán is világbajnoki ezüstérmes dobóatléta Facebook-oldalán olvasható bejegyzés szerint a mostani eredménye a világ idei legjobbja, ám ez nem igaz, mert egy nappal korábban az amerikai Maggie Ewen 19.20-as eredményt ért el Albuquerque-ben.

„Szeretem a helyszínt, barátságos kis torna, és szerintem a mezőny is erősebb volt, mint tavaly – mondta a Nemzeti Sportnak Sassnitzról Márton Anita, aki egy évvel ezelőtt indult itt először, rögtön nyert is, idén pedig megvédte címét. – Ezúttal sajnos volt egy rossz élményem is, a harmadik körben, a kísérletem előtt az egyik bíró rosszul lett, a mellkasát szorongatta, és mentővel kellett elszállítani. Húsz percet csúszott a verseny, a harmadik dobásom nem is sikerült, ezért újra össze kellett szednem magam, a mozgásomat felépíteni. A legjobb lökésem a végére maradt, de bevallom, akkor már kicsit mérges is voltam magamra, mert éreztem, hogy jobbat tudok dobni, mint az addigi kísérleteim.”

Márton Anita a márciusi fedett vb-ig már csak egyetlen versenyen indul, a jövő heti magyar bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Tajti-Márton Anita: Szemléletváltásra van szükség a magyar atlétikában

Atlétika
2026.08.03. 20:52

Az olimpiai bronzérmes Tajti-Márton Anita indul a MASZ elnöki posztjáért

Atlétika
2026.08.03. 10:22

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Újabb hat kiválóságunk kézlenyomatával gazdagodott a Magyar Sportcsillagok Fala

Egyéb egyéni
2026.05.07. 14:32

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45