Atlétikai vb: a 10 ezer méter bajnokát sokkolta edzője eltiltása

Vágólapra másolva!
2019.10.02. 14:09
Sifan Hassant, a dohai atlétikai világbajnokság női 10 000 méteres számának bajnokát sokkolta edzője, Alberto Salazar négy évre szóló eltiltása, és bizonytalannak érzi a felkészülését a tokiói olimpiára.

Salazart hétfőn büntette meg súlyosan az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA), mert vizsgálata szerint a szakember – Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve – doppingolásra vette rá tanítványait az általa vezetett Nike Oregon Projekt (NOP) keretében.

Hassan szombaton diadalmaskodott 10 000-en, akkor még Salazar a helyszínen segítette őt, a hétfői döntés után viszont elvették az edző akkreditációját. Így már nem irányíthatja tanítványait, akik közül kedden az amerikai Donovan Brazier imponáló magabiztossággal nyerte meg a férfi 800 métert.

„Letaglózott a hír, soha nem gondoltam volna, hogy a csoportunkban valami nem működött megfelelően” – nyilatkozta egy holland televíziós társaságnak az etióp származású Hassan, aki hangsúlyozta, hogy mindig tisztán versenyzett, és csak 2016-ban csatlakozott Salazarékhoz, akit az azt megelőző időszakban folytatott tevékenysége miatt büntettek.

A 26 éves holland hosszútávfutó bevallotta, egyelőre fogalma sincs, mit hoz a jövő számára.

„Jövőre olimpia, hová menjek? Keressek új edzőt magamnak, másfajta edzéseket végezzek majd?” – tette fel a kérdést az interjúban Hassan, akinek még a vb sem ért véget, ugyanis 1500 méteren is nevezett, és szerdán az előfutamban lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
11 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
13 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
14 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
15 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
16 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
18 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
19 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
21 órája
Ezek is érdekelhetik