Csupasport: Budapest Maraton – az élmény ugyanaz

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 18:19
null
Ezen a hétvégén rendezik a főváros egyik legjelentősebb futóversenyét
Ezen a hétvégén rendezik a főváros egyik legjelentősebb futóversenyét, a 35. SPAR Budapest Maraton Fesztivált. Kocsis Árpáddal, a rendezvényt szervező Budapest Sportiroda versenyigazgatójával beszélgettünk arról, hogy a járványhelyzet milyen hatással volt a népszerű versenyre, és hogy miért várják ennek ellenére lelkesen és optimistán a szombati rajtot.

 

„Az a tízezer ember, aki ott lesz, ugyanolyan örömmel fut, mint a korábbi versenyeken indulók, és ugyanúgy megtapasztalja a maratoni örömeit és gyötrelmeit. Legfeljebb kevesebben lesznek előtte és mögötte, mint az elmúlt években” – mondta a Csupasportnak Kocsis Árpád, a SPAR Budapest Maraton egyik szervezője.

Mindenkit arra kérnek, hogy bármennyire nehéz, tartsák be a hatóság által is előírt és javasolt előírásokat. Örömteli, hogy egy vidéki kórház főorvosa atombiztosnak nevezte a versenyt, amikor látta, milyen egészségügyi óvintézkedésekkel készülnek.

A Csupasporton ezen kívül bemutatjuk a világ leghíresebb bringatúra-útvonalait.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Rekordszámú nevezés érkezett a budapesti félmaratonira

Atlétika
2025.09.05. 12:13

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30
Ezek is érdekelhetik