Atlétika: Gyulai Miklós szerint nagyon eredményes időszak előtt állhatnak a magyarok

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.27. 16:46
null
Gyulai Miklós pozitívan látja a jövőt (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós szerint nagyon eredményes időszak előtt állhatnak a hazai atléták – többek között erről is beszélt a szervezet honlapjának adott interjúban.

 

Sokféleképpen lehet mérleget vonni a budapesti atlétikai világbajnokságból. Hogy az utánpótlás-nevelésre milyen hatással lehet, arra így felelt Gyulai Miklós:

„Az elmúlt években nemzetközi szinten egyre jobb utánpótlás-eredményeket értünk el. Az idei utánpótlás-világversenyeken majd két tucat érmet szereztünk, amely egy szervezett munkának, egyebek mellett a folyton megújuló Kölyökből Atléta Programnak, illetve a 2022-ben elindított egyéni management programunknak, a Talent Programnak is köszönhető. Ez is kellett ahhoz, hogy sportszakmailag szintén komolyan értékelhető legyen számunkra ez a vb. A munkát folytatni kell, mert nem mondhatjuk azoknak a fiataloknak, akik rátették erre az életüket, hogy vége a vb-nek, menjetek amerre láttok – őket nem hagyhatjuk cserben. Jövőre Eb lesz, olimpia lesz, utána világbajnokság Tokióban, mi pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig nem állhatunk meg. A mostani fiataloknak a 2026-os Eb-től kezdve 2028-ig jöhet a csúcsformája, és vélhetően azok is velünk lesznek még (például Halász Bence, Kozák Luca), akik most vitték a prímet – szóval az nagyon eredményes időszak lehet, ha megvannak az anyagi eszközök, megvan a tudásfejlesztés és a befektetett munka. Az edzőképzésre nagy hangsúlyt kell fektetnünk például, ez is az egyik fejlesztési tervünk."

A Gyulai Miklóssal készült teljes interjút ITT olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
10 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
12 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
12 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
13 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
14 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
16 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
18 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
19 órája
Ezek is érdekelhetik