Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2026.10.12. 23:00

Roppant tiszteltem versenyzőként is Márton Anitát, aki ma már Tajti-Márton Anita, s két gyermek édesanyja. Nincs olyan nagy versenye az atlétikának, amelyiken ne lett volna érmese a súlylökésnek, nem mellesleg ő az egyetlen világbajnokunk a sportágban (fedett pályás vb, 2018, Birmingham), s mindig hiteles sportolónak számított. Nos, a vér nem válik vízzé, ennek (is) köszönhető, hogy szeptember elején őt választották meg a szövetség elnökévé.

Régi motoros a szakmában, negyedszázada kötelezte el magát a sportággal, pontosan tudja, milyen az élet lenn, azaz versenyzőként, most pedig tiszta erőből igyekszik fentről, azaz vezetőként irányt szabni. A Nemzeti Sportnak adott interjújából kiderül, hogy az átvétel megtörtént, ám átadás nem volt, ami egyrészt jellemző tünet mostanság a magyar sportban, hiszen vizsgálat követ vizsgálatot, dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, inkább az elszámoltatás a jellemző, nem az elszámolás. Ami persze természetes ott, ahol alapos a gyanú, hogy a volt vezérek nem feltétlenül a (jog)szabályok mentén terelgették az ügyeket. Ugyanakkor maradva az atlétikánál, érdekes tény, hogy olyan időszakban áll a bál, amikor sikeres nálunk a sportág. Az örökös klasszis Halász Bence mellett – a teljesség igénye nélkül – ott van középtávon Molnár Attila és Enyingi Patrik, a 4x400-as váltó, a sprinter Takács Boglárka, a gátas Kozák Luca, maratonin Vindics-Tóth Lili Anna és az ifjú magasugró, Bátori Lilianna.

Történhet bármi, a vezetőség kontra szakma felvetés rendre kérdés, a sportban különösen. Mert lehet bármekkora hatalma egy vezérnek, meg- győződésem, hogy mindig a sportoló a főszereplő. Egyrészt ő viszi a vásárra a bőrét, rá kíváncsi a nép, az pedig logikus, hogy ha ő nincs, nincs kit vezetni. Kérdés, hogy érdekli-e egyáltalán, hogy mit és hogyan csinál a vezetőség, tettei, hozzáállása elfogadható-e erkölcsileg, vagy elegendő, ha megkap mindent, amire csak szüksége van. Esete válogatja, de a mára oly profivá lett sportban nem feltétlenül az etika uralja a hétköznapokat. 

Ne feledjük, a vezetés tudománya nem alsó tagozatos tanagyag, komoly szakma, megspékelve az illúzióval, hogyha jönnek a sikerek, minden rendben van. A győzelmek legitimálják a vezetőséget, elaltathatják az elöljárókat, egy idő után kezdhetik azt érezni, hogy nagyon értenek – az egészhez. Hogy példával éljek, 1979-ben az MTK-nál Mezey Györgyöt a futballról oktatta ki a textilipar egyik tótumfaktuma, az edző joggal válaszolt élesen: „Nézze, én már sok olyan gyárat láttam, mint a magáé, mégsem mernék ilyen hangon beleszólni az irányításába. Egyébként ha én itt elkezdenék játékrendszerről beszélni, azt maga meg sem értené!”. Vagy Lakat Károly esete a Bp. Honvédnál, amikor a „vezénylő” tábornokok számonkérésére rögtön visszakérdezett: „Maguk mikor nyertek legutóbb háborút?”

Meglehet, az én hibám (esetleg a korral jár…), de nem hiszem, hogy „fenn” és a „lenn” között létezik százszázalékosan kiegyensúlyozott kapcsolat, de törekedni kell rá, sőt – kötelező. Hiába a siker a közös érdek, nem feltétlenül ugyanazt kezd vele mindkét oldal. A legélesebben ez a politika mentén épülgető kapcsolatoknál látszik. Mert mondhat akárki akármit, politikamentes sport már réges-régen nem létezik, legfeljebb az lehet kérdés, hogy mennyire uralja a játékot. Érdemes belegondolni, mi lett volna, ha a magyar futballválogatott 1954-ben világbajnokságot nyer. A hatalom addig is alaposan meglovagolta, sőt kisajátította az Aranycsapat nimbuszát, képzelhető, mi lett volna, ha bejön a papírforma a nyugatnémetek elleni döntőben. A történelem kerekeit nem hiszem, hogy megállította volna az előre nekünk ítélt siker, esetleg lelassíthatta volna a forgásukat. Nem hiszek a véletlenekben, így az sem volt az, hogy végül 3:2 lett oda, az önérzetünk pedig azóta is háborog a sors „igazságtalanságán”, miközben pontosan tudjuk, hogy a futballban, a sportban az eredmény visz mindent. Fordítva is, hiszen jó néhány olyan meccs akad a magyar futball nemzetközi történelmében, amikor bizony Fortuna segítsége is kellett a diadalhoz.  Hogy a peches vereségekre jobban emlékszünk, azért is lehet, mert a csalódás jobban megüli a lelkeket, mint az öröm. Meg aztán alapvető drukkeri magatartás, hogy a siker természetes, hiszen mi vagyunk a legjobbak. Ugyebár.

Kissé eltávolodtam a „fenn” és a „lenn” kérdéskörtől, de csak látszólag. Mert lehet akármi az irányadó duma, a felek leginkább csak abban értenek egyet, hogy kell a siker. Az pedig természetes, hogy mást és mást kezdenek vele. A saját szintjükön igyekeznek aprópénzre váltani, a napi értékek és érdekek mentén a lehető legtöbbet kihozni belőle. A lépték és a mérték persze változó, összefüggésben a lehetőségekkel, nyilvánvaló ugyanis, hogy a vezérkar lehetőségei tágabbak, mint, mondjuk, a futballistáké. 

Visszatérve az atlétákhoz, a Tajti-Márton Anita vezette szövetségnél látok esélyt arra, hogy békében működjön együtt a szakma és a hivatal. Megcáfolhatatlan érvem nincs rá, abból indulok ki, amit az elnök asszony elmondott múltról, célokról, tervekről. Olyan a (sport)világunk, hogy feltűnően üdítő, ha valaki a földön marad, a valóságra épít. Az pedig, hogy az előző vezérkart a bizalomvesztés sodorta el, sejteti, hogy most a bizalom mentén indulhat a munka.

Talán ez a legfontosabb.

Atlétika
2026.10.08. 15:41

„Csak átvétel volt, átadás nem a szövetségben, de mi építkezni szeretnénk” – Tajti-Márton Anita az atlétikai szövetség átvilágításáról

Szerinte a szövetség pénzügyi és szervezeti működésének átvilágítása mellett úgy kell továbbépíteni a magyar atlétikát, hogy közben megmaradjon mindaz, ami az elmúlt másfél évtizedben szakmailag jól működött.

 

Legfrissebb hírek

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.11. 23:18

Búcsúk és meccsek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.10.10. 22:56

Két csatár, egy döntés – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.09. 23:44

Pacsi, pacsi hátán – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2026.10.08. 23:13

„Csak átvétel volt, átadás nem a szövetségben, de mi építkezni szeretnénk” – Tajti-Márton Anita az atlétikai szövetség átvilágításáról

Atlétika
2026.10.08. 15:41

Szerencse, pech és realitás – Bobory Balázs publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.07. 23:10

Gyarmatosított élmény – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
2026.10.06. 23:43

Kis- vagy nagytakarítás? – Csinta Samu publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.10.03. 22:49