„Csak átvétel volt, átadás nem a szövetségben, de mi építkezni szeretnénk” – Tajti-Márton Anita az atlétikai szövetség átvilágításáról

– Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja Önnek, hogy 2026 őszén a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke lesz, mit válaszolt volna?
– Valószínűleg kinevetem. Nem volt ez előre eltervezett pálya. Folyamatosan kerültem egyre közelebb a sportvezetéshez: először szakosztályvezetőként dolgoztam, később a szakággal foglalkoztam, majd egy nagy egyesület vezetésében is szerepet vállaltam. Ezek mind olyan állomások voltak, amelyek megtanítottak arra, hogyan kell emberekkel, különböző érdekekkel és problémákkal együtt dolgozni. Az elmúlt hónapokban nagyon sokan kerestek meg, és szerencsére a visszavonulásom óta sem távolodtam el az atlétikától, csak egy picit azért, ugye, a család miatt a háttérbe húzódtam, de ugyanúgy ott voltam és tevékenykedtem, az atlétika krémjével tartottam továbbra is a kapcsolatot.

– Lehet modellezni a korábbi sportvezetői feladatokkal egy ekkora szövetség napi munkáját? Ráadásul Gyulai Miklós és Deutsch Péter azonnali hatályú lemondása miatt hatalmas felelősség egy ilyen nagy szervezetet átvenni…
– Ez már egészen más szint, de egy dolog nem változott: én csapatban gondolkodom. Az elnök nem érthet mindenhez, és nem is ez a dolga. Olyan emberekkel szeretném körülvenni magam, akik a saját területükön erősek. Az elnökség pozicíóban maradt tagjai, Németh Zsolt, Zsivoczky-Farkas Györgyi valamint Tölgyesi Előd  mellett a mostani elnökség is ennek a gondolatnak a jegyében állt össze. Dr. Langár Bence a pénzügyi-gazdasági területhez ért, Molnár Balázs az egyetemi sport és a nemzetközi kapcsolatok terén tud sokat hozzátenni, Rutkovsky Ede pedig az európai szövetségi és nemzetközi kapcsolatokban lehet fontos szereplő. Nekem az a dolgom, hogy ezeket az ismereteket, ezt a tudást integráljam, és egy működő csapatot építsek.

– A 67 szavazatból 38-at kapott, kihívójával, Kovács Zoltánnal szemben. Ez elég erős felhatalmazás?
– Igen, én úgy érzem, hogy az. De a bizalom mellett én is átérzem, mekkora felelősséget jelent mindez. Nincs egyszerű dolgunk, de szerencsére úgy érzem, hogy nagyon sok segítőkész és tenni akaró ember van most körülöttünk, a szövetség új irányítása körül. Szerintem ez mindenféleképpen egy jó dolog. Úgy érzem, egy kicsit így felfrissült, fölpezsdült az atlétikai társadalom az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor tudom, hogy azért választottak meg, hogy átláthatóságot és rendezett viszonyokat teremtsünk, de stabilitást is hozzunk, vagyis nem azért választottak meg, hogy egyik napról a másikra mindent felforgassunk, hanem azért, hogy rendezzük, ami rendezésre szorul, és továbbvigyük, ami jól működik.

– Ez az. A korábbi bizalmi válság egyik kulcskérdése éppen ez volt: mi működött jól, és mi nem? Ha egy szövetségnek nincs elfogadott szakmai vagy pénzügyi beszámolója, ott hogyan lehet tervezni a jelent és a jövőt?
– Fontosnak tartom leszögezni, hogy a magyar atlétikában az elmúlt nagyjából tizenöt évben komoly szakmai építkezés zajlott. Ennek eredményeit ma is látjuk, hiszen világklasszis sportolóink vannak. Nem lenne igazságos azt mondani, hogy minden, ami korábban történt, rossz volt. A probléma sokkal inkább a pénzügyi működés, az információkhoz való hozzáférés „akadályozása” és bizonyos vezetési kérdések körül alakult ki. Ezzel sok dolgunk lesz, mert ezeket a viszonyokat rendezni kell, de a szakmai sikereket nem lehet letagadni.

– Ön szerint tehát elsősorban nem a szakmai munkával volt baj?
– Én ezt így látom. A bizalomvesztésben nagy szerepet játszott, hogy bizonyos vezetői helyzetekben nem mindenki jutott hozzá azokhoz az információkhoz, amelyekhez hozzá kellett volna férnie. Ez egyre nagyobb feszültségeket okozott. Én magam is tapasztaltam olyat, hogy gondosan megírt és előkészített szakmai anyagok, amelyeken sokat dolgoztunk, később nem voltak elérhetők, mert vélhetően egy fiókban landoltak. Egy szövetség működésében ez hosszú távon komoly problémákat okoz.

– Jelenleg zajlik a szövetség gazdasági átvilágítása. Számít arra, hogy „csontvázak” is előkerülhetnek?
– Nem szeretnék előre ítélkezni. Nem kizárt, hogy találunk különböző dolgokat, de ezt az átvilágításnak kell megmutatnia. Ahogy Ön is mondta, a 2025-ös és a 2026-os pénzügyi és szakmai helyzetet várhatóan egy-másfél hónapon belül szeretnénk lezárni, hiszen nincs elfogadott beszámoló és terv, vagyis ez a legsürgetőbb. De vélhetően itt nem fogunk tudni megállni, és a külső auditnak visszább is kell mennie az időben. Ha pedig akár több évre visszamenőleg is vizsgálni kell a működést, az természetesen hónapokat vehet igénybe. Akár a 2023-as világbajnokság időszakáig is vissza kell mennünk.

– Kaptak ehhez segítséget?
– Igen. Külső szakértőkkel dolgozunk, és több sportszövetségtől, valamint az államtitkárságtól is kaptunk segítséget, illetve felajánlásokat. Az átvételnél az egyik nehézség éppen az volt, hogy valójában nem klasszikus átadás-átvétel történt, csak átvétel, de nagyjából erre számítottunk. Több korábbi vezető és munkatárs már távozott. Most nekünk kell összerakni a képet, de dolgozunk rajta.

– Ráadásul a közelmúltban véget ért és nagy sikerrel zárult budapesti atlétikai világdöntő körül is utólag számos kérdés vetődött fel. Olyan információk is napvilágot láttak, hogy a jelentős pénzdíjak kifizetése mögött is magyar adófizetői forintok állhattak, pedig az is ismert volt, hogy számos szerződést az eredetileg kiválasztott partnerekkel felbontottak, és új partnerekkel kötöttek meg a választások után. Eközben az ember egy csodálatos sportági ünnepet láthatott. Jogos, hogy így utólag vegyesek az érzéseink?
– Nekünk is picit nyomja a vállunkat a világdöntő utólag. Maga a szövetség egyébként nagyon minimálisan vett részt a világdöntő szervezésében. Ott ugye az NRÜ, a Nemzeti Rendezvényszervezési Ügynökség és a World Athletics kötötte a szerződést egymással. Az Atlétikai Szövetség csak egy ilyen ellenjegyző pozícióban volt leginkább. Az MASZ a versenybírókat adta a versenyhez. A szövetségen keresztül rendelték meg a különleges trófeákat, amelyeket a sportolók kaptak, azokkal a karkötőkkel egyetemben, de az nem egy olyan jelentős tétel: nagyjából 200 millió forint értékben folyt át a szövetségen ezzel kapcsolatos költség. Nekem egyébként az egyik első kérdéseim között szerepelt, amikor a tisztújító küldöttgyűlés megtörtént, hogy akkor lássuk át, hogy a szövetségnek mi a feladata ezzel az eseménnyel kapcsolatban. És igazából mire szeptember harmadikán az első napon bementünk, azt mondták a fellelhető munkatársak, hogy nekünk azzal jelenleg nincsen semmiféle tennivalónk a versenyig.

– Azóta is ez a helyzet?
– Ugye most elkezdtek bejönni a számlák, nyilván ezeket felülvizsgáljuk pénzügyileg: megvan-e hozzá minden dokumentum, szabályos volt-e?

– Úgy gondolja, hogy esetleg lehetnek kérdéses tételek? Olyanok, amelyek valóságalapja nem megalapozott?
– Nem kizárt. Igen, itt főleg szerintem a szakértői díjakkal lehet majd valószínűleg probléma, de nyilván be fogunk kérni minden információt hozzá, nem ítélkezünk előre.

– Ön szakmailag hogyan élte meg a rendezvényt, hiszen aktív korában nem nagyon volt ehhez hasonló?
– Maga a koncepció szerintem érdekes és izgalmas volt, mert az atlétikának valóban szüksége van arra, hogy dinamikusabbá és a fiatalabb közönség számára is vonzóbbá váljon. Ugyanakkor nekem is voltak szakmai fenntartásaim, például amiatt, hogy több technikai szám kimaradt vagy rövidített formában jelent meg, és bizonyos televíziós szempontok miatt a helyszíni nézői élmény is sérült. Szerintem ezen még csiszolni kell.

– Gazdaságilag fenntartható lehet egy ilyen formátum?
– Ezt csak a teljes elszámolás után lehet megmondani. Meg kell nézni a költségeket, a televíziós jogdíjakat, a jegybevételeket és minden egyéb bevételt. Az biztos, hogy a fenntarthatóság nagyban függ attól is, melyik országban rendezik. Ahol erős az atlétikai kultúra és megtölthetők a stadionok, ott egészen mások a lehetőségek.

– Közben már Los Angeles 2028 sincs messze, és miközben nehéz gazdasági és szervezetfelépítési kihívások várják a szövetségben, a munkáját mégis a versenyek eredményessége alapján fogják megítélni, vagyis döccenés nélkül kellene mennie a szakmai munkának…
– Ezzel tisztában vagyunk, és éppen ezért mi a tervezést sem csak egy-egy szakmai évre szeretnénk előre látni, mert nekünk már Los Angeles is rövid távú cél. A kvalifikációs versenyek hamarosan elkezdődnek, tehát most át kell állítanunk a gondolkodásunkat is. Nem szeretném azt a korábbi gyakorlatot folytatni, amikor mindig csak egy évre előre terveztünk. Világos, többéves program kell, amelynek egyik központi célja Los Angeles.

– És milyen magyar atlétikai csapatot szeretne látni ott? Hiszen amikor az elmúlt évtized szakmai munkájának elismeréséről beszélt, akkor valóban meg kell említenünk, hogy már nem csak a dobó szakágak sikereire kapjuk fel a fejünket. Hiszen a teljesség igénye nélkül, de Molnár Attila, Enyingi Patrik, a 4x400-as váltó, Takács Boglárka sprinteredményei, Kozák Luca gátas teljesítménye, Vindics-Tóth Liliána elképesztő maratoni sikere, Bátori Liliána magasugró eredményei mind abba az irányba mutatnak, hogy számos szakágban látványos a fejlődés. Milyen reményeket fogalmaz meg ezek alapján az előttünk álló olimpiai ciklus végéig?
– Nem szeretnék túl nagy terhet tenni Halász Bencére, de tőle érmet várunk, ahogy eddig. Ugyanakkor remélem, hogy azok a versenyzőink, akik az Európa-bajnokságon jó formát mutattak, ott lesznek Los Angelesben is, még ha nagyon nehéz is kivívni a kvalifikációt. Nagyon szeretném és nagy sikernek tartanám, ha a korábbinál nagyobb létszámú csapatunk lenne ott az olimpián. Nem egyetlen éremben akarunk gondolkodni, hanem több sportolónknak szeretnénk megadni a lehetőséget arra, hogy olimpiai résztvevő legyen. És persze akkor ne csak a felnőtt mezőnyt nézzük, hanem az utánpótlást is, hiszen úgy látom, igenis van utánpótlásunk, de a kérdés mindig az, hogy meg tudjuk-e őket tartani, és oda fognak-e érni felnőtt korban is a nemzetközi mezőny látható szegmensébe. Ez nem csak az atlétikában, hanem a magyar sportban is általános probléma, úgy gondolom. Tehát, én egy picit azt látom, hogy hiába láttuk a számokban, hogy viszonylag nagyobb összegű támogatást kapott az atlétika az elmúlt években, sokszor talán ez éppen nem azoknál csapódott le, akiknél kellett volna. Ha átgondoltabb újraelosztása lenne a forrásoknak, akkor ezen az oldalon bőven lehetne spórolni, és átszervezéssel hasznosabb területekre csoportosítani, amink van. Egyensúlyt szeretnénk teremteni, és olyan atmoszférát, hogy mindenki egy irányba húzzon.

– Ön már sportolóként is megtapasztalta, milyen egyensúlyt teremteni a család és a versenyzés között. Most pedig két gyermek mellett vezeti a szövetséget.
– Ebben nagyon sokat számít a családi háttér. A férjemmel megosztjuk a feladatokat, édesanyám is közel lakik és segít. Nem gondolom, hogy egy nőnek mindent egyedül kell megoldania. Persze vannak napok, amikor a gyerekek lefektetése után még dolgozom, de igyekszem arra is figyelni, hogy ne égjek ki. Számomra a család és a munka nem egymást kizáró dolgok, úgyhogy nagyon motivált vagyok, és egy olyan Magyar Atlétikai Szövetséget szeretnék felépíteni, amely szakmailag továbbra is sikeres, pénzügyileg átlátható, a sportolók és az egyesületek számára kiszámítható, és amelyben az emberek újra bíznak egymásban. Ehhez pedig nem egy emberre, hanem egy jól működő csapatra van szükség.