Atlétikai vb: A 80 méter fölötti dobás dobogót jelent – Gécsek Tibor

Vágólapra másolva!
2023.08.18. 11:57
null
Gécsek Tibor a saját tapasztalataiból kiindulva biztatta Halász Bencét (Fotó: Szendi Péter/Vas Népe)
Gécsek Tibor szerint Halász Bencének ki kell használnia, hogy várhatóan 30 ezer néző szurkol majd neki a férfi kalapácsvetés döntőjében a szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon.

Gécsek Tibor 25 évvel ezelőtt, 1998. augusztus 19-én nyerte meg a kalapácsvetést az akkori Népstadionban rendezett Európa-bajnokságon – Kiss Balázs lett az ezüstérmes –, és az M1 aktuális csatornán pénteken úgy fogalmazott, a 40 ezer ember drukkolása akkor legalább egy métert segített neki.

Ezért a vb-bronzérmes, Eb-második Halász Bencének is azt javasolta, „üljön fel erre a hullámra”.

„Harmincezer ember neki fog tapsolni, ritmust adni” – hangsúlyozta a kétszeres vb-bronzérmes Gécsek. Hozzátette, ezt ki kell használni, hiszen egy „csoda, hogy itthon van a világbajnokság”.

Az elvárásokkal kapcsolatban azt mondta, ha Halász Bencének sikerül 80 méter fölött dobnia, akkor az dobogót jelent, bár nagyon sűrű a mezőny.

A férfi kalapácsvetés selejtezőjét szombaton, a döntőt vasárnap rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban.

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
10 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
12 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
12 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
13 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
14 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
16 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
18 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
19 órája
Ezek is érdekelhetik