Atlétikai vb: „Az ilyen helyzeteket neki kell megoldania” – Halász Bence edzője

V. SZ.V. SZ.
2023.08.21. 10:27
null
Halász Bence a bronzéremmel (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!
Halász Bence vasárnap bronzérmet szerzett kalapácsvetésben a budapesti atlétikai világbajnokságon. Edzője, a vb-ezüstérmes Németh Zsolt büszkén nyilatkozott a verseny után.

 

„Büszkék lehetünk Bencére, mert ezen a világbajnokságon olyan teljesítményt tett le az asztalra, amelyre tavasszal még talán egyikünk sem gondolt – értékelt Halász edzője, Németh Zsolt. – Döcögősen indult a felkészülés, alapozás közben kétszer is megsérült, amit helyre kellett hozni, de mivel megvolt már korábban a szintje, elég volt a formát a budapesti világbajnokságra kiélezni.”

A tréner szerint a versenylovaknak is a derbi napján kell a legjobban futniuk, márpedig tanítványa most volt a legjobb formában, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pályafutása legnagyobb dobásaiból többet is itt mutatott be, s ebben rengeteget segített a közönség. Arról is szót ejtett, mit tudtak tenni, amikor a 81.02-es eredményét elvették.

„Ha tanácsot kellene adni neki egy ilyen helyzetben, valami hibát követtünk el a felkészülésben – tette hozzá. – Ezen a versenyen is pontosan tudta, miért van itt, és hogy csak ő van, a dobókör és a kalapács. Neki kell megoldania, baj lenne, ha be kellene avatkoznunk. Az ilyen sportolók maguk tapossák ki az útjukat, és vannak annyira felkészültek, hogy magukat motiválják.”

Infografikánkon megmutatjuk, hogyan szerepelt a kalapácsvető karrierje eddigi felnőtt-világversenyein:

A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!
A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!

 

Legfrissebb hírek

Óriási kihívás előtt az atlétika afrikai fellegvára

Atlétika
2026.09.18. 11:36

Halász Bence is jelölt az év atlétája címre az európai szövetségnél

Atlétika
2026.09.15. 15:06

Búcsú Budapesttől: amerikai dupla dupla után Duplantis dalra fakadt

Atlétika
2026.09.13. 21:36

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Üldözőből üldözött lett – nagyinterjú az Eb-győztes Halász Bencével

Képes Sport
2026.09.08. 14:46

Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Atlétika
2026.09.02. 11:55

Halász Bence győzött Bresciában

Atlétika
2026.08.30. 17:51

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31