Atlétikai vb: Lélegzetelállító a hangulat – Schmidt Ádám

Vágólapra másolva!
2023.08.19. 16:21
null
Schmidt Ádám szerint minden forgatókönyvre fel vannak készülve (Fotó: Árvai Károly)
Lélegzetelállítónak nevezte a budapesti atlétikai világbajnokság első délelőttjének hangulatát Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Atlétikai Központ előtt tartott sajtótájékoztatón szombaton.

A vb kormánybiztosa elmondta, izgalmas, mozgalmas vb-kezdeten vannak túl, mivel reggel a vihar miatt nem várt fordulat történt, csúszással kezdődött a műsor. Kiemelte, köszönet a nemzetközi szövetség illetékeseinek, a szervezőbizottságnak és a meteorológusoknak, hogy sikerült gördülékenyen kezelni a helyzetet.

„Borúra derű jött” – hangsúlyozta, jelezve, a 20 kilométeres gyaloglás indulói „el voltak ájulva” a fogadtatástól és a versenyzői élménytől.

„A stadionban pedig gyakorlatilag telt ház volt, lélegzetelállító a hangulat” – fogalmazott. Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója köszönetet mondott többek között az önkénteseknek, akik a szakadó esőben is kitartottak.

„Tudtuk, hogy kilenc napon át nem lehet szerencsénk az időjárással, és minden forgatókönyvre felkészültünk” – jelentette ki.

Hozzátette, flottul ment az átállás, és a tervek szerint 18 órakor elkezdődhet az ünnepélyes megnyitó, az esti programban pedig még fantasztikusabb hangulat lehet a stadionban.

Élő hírfolyamunkat ide kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
6 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
7 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
23 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik