Atlétikai vb: lerövidítették a hőség miatt az amatőr futóversenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.08.26. 10:54
null
A profik után az amatőrök is birtokba vehetik a Hősök terét
Az előrejelzések alapján augusztus 27., vasárnap az év legmelegebb napja lehet Magyarországon, ezért a pénteken elrendelt hőségriasztás miatt, a résztvevők egészségének védelme érdekében a budapesti atlétikai világbajnokság szervezői az eredetileg 10 kilométeres amatőr verseny távját jelentősen lerövidítették.

A rajt helyszíne és időpontja nem változott, az indulók a vb hivatalos maratoni útvonalának pesti szakaszán futnak majd, a fordító az Andrássy út végén, az Erzsébet téri szurkolói zóna előtt lesz.

A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét, hogy még az így körülbelül 6 kilométer is nagyon megterhelő lehet, ezért kérik, hogy csak azok álljanak rajthoz, akiknek a szervezete hozzászokott a futáshoz meleg időben.

Minden futót tájékoztatnak a különleges körülményekről, a kockázatról és arról is, hogy mit tehetnek a hőterhelés veszélyeinek csökkentése érdekében. Vizet nemcsak a futóknak, hanem a közönségnek is osztanak, akárcsak a Nemzeti Atlétikai Központban és a stadionparkban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Budapest 10k Hősök futása futóverseny az atlétikai világbajnokság hivatalos férfi maratoni versenye után, vasárnap 11 órakor kezdődik a Hősök terén.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
6 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
9 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
13 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
14 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
Tegnap, 16:16

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43
Ezek is érdekelhetik