Sportrádió: Kovács Somát egész karrierje során kíséri a vb-s futása

Vágólapra másolva!
2023.08.30. 09:47
null
Kovács Soma életre szóló élménnyel lett gazdagabb (Fotó: Árvai Károly)
A 18 éves Kovács Soma megközelítette élete legjobbját 5000 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon, és ezen a héten elutazott, hogy szeptembertől a Harvardon, a világ első számú egyetemén folytassa tanulmányait. Előtte a Sportrádió Hazafutásban című műsorában telefonon beszélgetett Virányi Zsolttal.

„A masszőröm, Ványi Tamás mondta azt, hogy szenvedjek azért, hogy örüljek, illetve örüljek azért, hogy szenvedhetek. Úgy gondolom, ez a csütörtöki futásomra abszolút igaz volt, mert egy szenvedős futás volt, hiszen az ötezer méter a maga tizenkét és fél körével abban a hőségben ami volt, nagyon megterhelő táv. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy ennyiszer élvezhettem azt, ahogy a közönség nekem szurkol és engem buzdít” – emlékezett vissza Kovács Soma a világbajnoki futására, majd köszönetet mondott a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai stábjának.

„Nagyon szépen szeretném megköszönni a szövetség szakmai stábjának, hogy a világbajnoki szereplés lehetőségét megadták nekem. Ez egy olyan ajándék volt nekem, amit egész pályafutásomra el fogok magammal vinni és végig fog kísérni. Gondolkodtam rajta, hogy mi lett volna ha, mondjuk huszonnyolc évesen csúcsformában ér engem ez a hazai vb. Nyilván teljesen más lett volna, mert lehet, hogy akkor komoly döntős esélyekkel vágtam volna neki. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez most nemcsak nekem, hanem a többi fiatal magyar atlétának is jóval jobb volt, ebből többet tudunk kamatoztatni és olyan tapasztalatokkal gyarapodtunk, amelyet semmilyen más verseny nem tud megadni, talán csak egy olimpia”
– vélekedett az ide legjobbját megfutó, s egyéni legjobbját megközelítő Kovács, aki a héten már elutazott az Egyesült Államokba, hiszen szeptembertől megkezdi tanulmányait a világhírű Harvard egyetemen.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgató.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
2 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
5 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
9 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
10 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
Tegnap, 16:16

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43
Ezek is érdekelhetik